Cropped landscape
Külföld
Éric Zemmour: A francia kultúra lényegében eltörlődik a bevándorlók miatt
2019-03-2721:40
Franciaország asszimilációs politikájának felfüggesztése vezetett oda, hogy a bevándorlás olyan mértéket ölt, hogy mára az ország kultúrája is veszélybe került – mondta Éric Zemmour a Hír TV Magyarország élőben című műsorában szerdán.
„Franciaország Európában a legnagyobb bevándorlókat fogadó ország volt, sőt sokáig az egyetlen bevándorlókat fogadó ország, ez a demográfiájából adódik: sokan érkeztek Spanyolországból, Lengyelországból is. Ebben az időben egy szigorú asszimilációs politikát folytattak, ami azt jelenti, hogy a bevándorlóknak úgy kellett élniük, mint a franciáknak. Megtanították a bevándorlóknak a francia történelmet, nemzeti hősöket, ezt akkor is tisztelniük kellett, ha saját országuk ellenségeiről volt szó. Ez a helyzet megváltozott, muszlim országokból érkeztek bevándorlók, az iszlám vallás nagyon erősen a hagyományokra épül, nem csak erkölcsi, vallási, de politikai, valamint igazságszolgáltatási hagyományokra is. Franciaország és Európa abba hagyták ezt az asszimilációs politikát, és ez okozta a nagy változásokat, amiket a jelenkorban élünk” – mondta Éric Zemmour.


Régen, ha nem sikerült egy bevándorlónak integrálódnia, azt hazaküldték. Ma a börtönökben a fogvatartottak 70 százaléka muszlim vallású. Még akkor sem toloncolják ki őket, ha lenne rá valós oka az országnak, mutatott rá Zemmour. Úgy véli, hogy paradigmaváltás játszódott le, mindenkinek fetisiszta módon hagyják a saját kultúráját megélni. Elszigetelt csoportokban élnek a bevándorlók, a francia kultúra lényegében eltörlődik.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ