Cropped landscape
Külföld
Elfogadta választási programját a CDU/CSU német pártszövetség
2019-03-2514:42
Elfogadta az európai parlamenti (EP-) választásra készített programját hétfőn Berlinben a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége.
A CDU és a CSU elnökségének rendkívüli, együttes ülésén ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadták el a közös programot. Ez szakítás a legutóbbi, 2014-es EP-választáson alkalmazott megoldással, amikor a testvérpártok egymástól eltérő programmal indultak neki a kampánynak.

A 22 oldalas, A mi Európánk erőssé tesz című programban a CDU/CSU a politikai színtér közepén helyezi el magát, és az európai uniós (EU-) integrációt támogató álláspontot foglal el.

Hangsúlyozták: "a világ átalakulóban van, Európát külső és belső kihívások érik", így "értékeinket és a Nyugatnak a nyílt társadalomra, a liberális demokráciára és a szociális piacgazdaságra épülő rendjét egyre inkább megkérdőjelezik" a világban, miközben az EU-n belül "támadják az európai eszmét bal- és jobboldali populisták és nacionalisták".

A mai EU "a mi Európánk, egy kereszténydemokrata, keresztényszociális Európa", amelyet a "politikai közép" olyan politikusai formáltak, mint Konrad Adenauer és Helmut Kohl német kancellárok, és az utóbbi években Angela Merkel, a jelenlegi német kormányfő.

Ezt az Európát meg kell védeni a populistáktól és a nacionalistáktól - mondta a közös elnökségi ülés után Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje, a CSU politikusa.

Hozzátette: az EP-választás a kereszténydemokrata hatások révén kiformálódott Európa megvédése mellett arról szól majd, hogy milyen irányt vesz Európa a következő években, az országok együttműködésének útját járja-e, vagy pedig az önzést, az egoizmust választja.

Elmondta: az Európai Bizottság elnökeként arra törekedne, hogy a testület összetétele tükrözze az EU lakosságának nemi arányait. Mint mondta, a "genderegyensúly" - nemek közötti egyensúly - jegyében arra kéri majd a tagországok állam, illetve kormányfőit, hogy "ne csak férfiakat küldjetek, hanem nőket is".

Az új Európai Bizottságnak két fő feladata lesz munkája kezdetén. Az egyik "prioritás, hogy tisztázzuk végre, mit tegyünk a migrációval", amivel kapcsolatban az EU külső határának védelme mellett a szolidaritás ügyében is dűlőre kell jutni. A másik nagy ügy a gazdaság, amellyel kapcsolatban a legfontosabb a növekedés lendületének megőrzése és újabb munkahelyek megteremtése. Itt elsősorban az innováció és a brit EU-tagság megszüntetése után a közösségben maradó 440 millió ember közös, belső piacának erősítésére, valamint minél előnyösebb szabadkereskedelmi szerződések kidolgozására kell összpontosítani - mondta Manfred Weber.

A választási programban a menekültüggyel, migrációval kapcsolatban rögzítették, hogy "a mi Európánk vállalja jogi és humanitárius kötelezettségeit", azonban "ugyanakkor azt is akarjuk, hogy a hozzánk érkező menekültek száma tartósan alacsony maradjon", mert csak így lehet a "valóban védelemre szorulóknak segíteni".

Hozzátették: ki kell iktatni a menekültügyi rendszerből a védelemre nem szoruló embereket is vonzó, "téves ösztönzőket", a menedékkérőknek járú juttatások szintjét pedig EU szerte ki kell egyenlíteni és "a minimumra kell korlátozni".

Kifejtették, hogy úgynevezett európai tranzitközpontokban kell eldönteni, hogy az érkezők közül ki utazhat be az EU területére. A védelemre nem szoruló embereket ezekből a központokból kell visszaszállítani hazájukba. A Frontex EU-s határ- és partvédelmi szervezet feladata "az illegális migránsok továbbutazásának megakadályozása, elhelyezésük a tranzitközpontokban és visszaszállításuk".

A programban azt is rögzítették, hogy érvényben kell tartani azt a szabályt, amely szerint a menedékkérők ügyében az az ország illetékes, amelyben elérték az EU területét, ugyanakkor gondoskodni kell "a szolidáris tehermegosztásról". Mint írták, harmonizálni kell a jog megadására és a menedékkérők, illetve menekültek elhelyezésére, ellátására és befogadására vonatkozó szabályokat.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ