Cropped landscape
Sport
Bravúr a horvátok ellen
2019-03-2420:02
Bár még nagyon sok van hátra a selejtezőkből, Marco Rossi szerint ez a siker lendületet adhat a csapatnak a folytatásra.
Magyar szempontból szerencsétlen góllal, már a mérkőzés elején megszerezte a vezetést a sötét mezben játszó világbajnoki ezüstérmes horvát válogatott. Egy jobbról érkező labdába Kramaric kapott bele, ami Rebichez került, aki nem hibázott. Majd jött a válasz is: a századik alkalommal válogatott Dzsudzsák remek ütempasszt adott Szalainak, aki éles szögből talált a hálóba.
Le a kalappal az egész csapat előtt, le a kalappal az összes szurkoló előtt! Nagyon bántott, hogy ilyen szurkolást kapunk kint, Szlovákiában és nem tudtuk meghálálni. Sok helyen játszottam már, de tényleg az, amit ott és itt átéltünk, tényleg világszínvonal a szurkolóinktól, hogy tényleg tiszta szívből köszönöm nekik. Ezekért a pillanatokért éri meg magyarnak lenni
- nyilatkozta Szalai Ádám. 
 
Így 1-1-gyel vonulhattak pihenőre a csapatok. A folytatásban aztán jött a második magyar gól is. Dzsudzsák szögletét Pátkai először nem tudta elfejelni, majd a lehulló labdát betuszkolta a kapuba.
Mindig jó egy győzelem, főleg egy világbajnoki ezüstérmes ellen, de ennek ellenére azt mondom, továbbra sem mi vagyunk a csoport esélyesei. Bravúr lenne tőlünk egy Eb részvétel, de mi azon leszünk, hogy felborítsuk a papírformát és szeretnénk kijutni
- mondta Pátkai Máté.
 
Így a végeredmény Magyarország Horvátország: 2-1.
Az első gól után nem játszottunk jól, visszaesett a játékunk, átlövésekkel próbálkoztunk és hiányzott belőlünk az agresszivitás, úgyhogy fájdalmas pontvesztés ez. Harcosabban kell futballoznunk a folytatásban, bár nem történt tragédia, de nagy harc lesz az első helyért
- mondta a horvátok szövetségi kapitánya.
 
A következő Eb-selejtező mérkőzését a magyar válogatott június 8-án játssza Azerbajdzsánban. 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ