Cropped landscape
Külföld
Szájer József: Nem sikerült a néppárt baloldali részének manővere a Fidesz kizárására
2019-03-2021:27
Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint nem sikerült az Európai Néppárt baloldali részének manővere a Fidesz kizárására a szervezet szerdai, brüsszeli ülésén. Szájer József az ülés után telefonon az MTI-nek azt mondta: az EPP 13 tagpártja kezdeményezte a Fidesz kizárását, és a szerdai tanácskozáson vita volt erről.
Úgy folytatta: a néppárt vezetése és a Fidesz együtt azonban úgy döntött, hogy alakítanak egy bizottságot és kizárás helyett azt vizsgálják majd, "hogyan alakul az EPP és a nagyobbik magyar kormánypárt viszonya". Háromtagú bizottságot alakít a Fidesz is, és ezeket a vitákat az EP-választások után akarja lezárni - tette hozzá. 

Arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a döntés majdnem egyhangúlag született a néppártban. Sikertelennek nevezte az említett "manővert", amely a néppárt baloldali része, illetve a szocialisták és a liberálisok részéről Magyarország és a Fidesz bevándorláspolitikája ellen irányult. Hangsúlyozta: a Fidesz önként vállalta, hogy nem gyakorolja jogait ez alatt az időszak alatt és az EP-választások után visszatérnek arra, hogy a két szervezet viszonyát vizsgálják. A Fidesz tagsága ezzel nem szűnik meg, csupán "befagyasztásra kerül" - mondta a képviselő. 

Szájer József szólt arról is, hogy a néppárt annak idején, 2000-ben ezt az eljárást alkalmazta Ausztria esetében is, és Wolfgang Schüssel akkori kancellár, aki akkor a vizsgálat tárgya  volt, most az EPP háromtagú vizsgálóbizottságának egyik tagja lesz. Az Osztrák Néppárt is önként vállalta az említett esetben, hogy nem gyakorolja jogait egy ideig - jegyezte meg.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ