Cropped landscape
Külföld
Népszerűek a bevándorlásellenes pártok
2019-03-1917:26
Balra tolódik a hágai kormány, pedig az igazi versenytársai a jobboldalon vannak — írta a Politico brüsszeli portál a szerdai holland tartományi választások apropóján. Bár a voksolás papíron kis jelentőséggel bír, jelzésértékű, hogy az uniós alapító államban is egyre erősödnek a populistának bélyegzett pártok.
A terrortámadás miatt beszüntették hétfőn a kampányt a holland politikai pártok, amelyek már hónapok óta készülnek a holnapi tartományi választásokra. Az ország tizenkét tartományában vonulnak majd a szavazóurnákhoz a választópolgárok, a voksolás jelentőségét pedig azért sem érdemes lebecsülni, mert az eredmények határozzák majd meg a holland törvényhozás felsőházának, a szenátusnak a jövőbeli összetételét.

Nem véletlen, hogy az egyébként elhanyagolhatónak tűnő szavazás a holland politikai elit nagyágyúit is megmozgatta: Mark Rutte miniszterelnök (első képünkön), illetve a szélsőségesnek titulált Thierry Baudet (második képünkön) és Geert Wilders is ringbe száll a szavazatokért. A négypárti kormányt igazgató liberális kormányfőnek ugyanakkor nem kecsegtet sok jóval a voksolás: az előzetes felmérések szerint pártja, a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) tizenkét széket szerez majd a 75 fős felsőházban, így továbbra is a Benelux állam legnagyobb politikai ereje marad, de a kormánypártok minden bizonnyal elveszítik jelenlegi, mindössze egyfős többségüket.

Utóbbiért részben a töredezett holland politikai rendszer okolható: a kis- és közepes méretű pártok nagy száma miatt a szenátus 75 mandátumán feltehetőleg nem kevesebb, mint 14 párt osztozik majd, bebetonozva a gyakori kritikát, miszerint az érdekek sokszínűségére oly sokat adó Hollandia gyakorlatilag irányíthatatlanná kezd válni. Mark Rutte politikai gyengélkedését másrészről a populistaként számontartott politikusok egyre nagyobb támogatottsága is indokolja.

A holland politikába frissen berobbant Thierry Baudet-nak és Fórum a Demokráciáért (FvD) nevű, euroszkeptikus és bevándorlásellenes pártjának például nyolc mandátumot jósolnak, ami jelentős teljesítmény egy olyan tömörüléstől, amely még sosem képviseltette magát a holland felsőházban. A felmérések egyébként azt is jelzik: ha ma tartanák a parlamenti választásokat, az FvD a mostani, két alsóházi mandátumánál kilencszer többet, összesen 18 képviselői helyet szerezne meg.

Szintén előkelő helyen végezhet az iszlamofób kijelentéseiről elhíresült Geert Wilders és a Szabadságpárt, amely feltehetőleg nem tud majd erősödni, de kilenc képviselőjével így is a negyedik legerősebb párt a felsőházban. Árulkodó, hogy a választásra jogosultak körében a Szabadságpárt és a Fórum a Demokráciáért együttes támogatottsága eléri a 35 százalékot.

Mindamellett, hogy a két párt imázsa, illetve politikája részleteiben azért eltér egymástól, a bevándorlásellenesek szavazataira mindkét tömörülés építhet hosszú távon is. – Elégedetlenség van a holland jobboldalon, mivel továbbra is magas az érkező, főként hátrányos helyzetű migránsok száma. Arról nem is beszélve, hogy a lakosságon belüli egyre nagyobb arányuk nem vonja maga után az egyre könnyebb integrációt – írta a flamand Doorbraak híroldal munkatársa, arra emlékeztetve: Hollandia 2018-ban 27 ezer bevándorlót fogadott, a migrációs válság csúcsán pedig több mint ötvenezer ember előtt nyitotta meg a kapuit.

A holland sajtó egy másik jelenségre is figyelmeztet, miszerint a klímaváltozás szkeptikusai is egyre elégedetlenebbek a Rutte-kormánnyal. A Maurice de Hond kutatóintézet szerint a liberális VVD-szavazók jelentős része vált mára FvD-szimpatizánssá, mivel úgy érzi: az éghajlatpolitika tekintetében a kormány „elbalosodott”. Egy friss felmérés szerint a hollandok a növekvő energiaárak nyomán gondolták meg magukat, és másfél év alatt tizenöt százalékot csökkent, így ma 65 százalékra tehető azoknak a száma, akik valóban aggasztónak tartják a klímaváltozás mértékét. A szintén nagy népszerűségnek örvendő ellenzéki Zöld Baloldal (Groenlinks) egyébként folyamatosan nyomás alatt tartja a Rutte-kormányt a klímakérdésben.

Magyar Nemzet
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ