Cover
Gazdaság
Kovács Árpád: Rendben vannak a magyar gazdaság fundamentumai
2019-03-1921:15
A magyar gazdaság képes saját erőből növekedni, a tavalyi majdnem 5 százalékos gazdasági növekedés után a következő években is uniós átlag felett nőhet a magyar gazdaság - jelentette ki Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. A közgazdász szerint nincs veszélyben a jóléti program, azonban már most fel kel készülni egy esetleges válságra.  
A magyar gazdaság potenciális növekedési képessége a kiváló 2018-as esztendő után 3 százalék körül van, ehhez jön még a kedvező nemzetgazdasági környezet, amellyel együttesen 5 százalék körül teljesít a magyar gazdaság – reagált Kovács Árpád Velkovics Vilmos kérdésére. 

Ha ezek kicsit negatívak, akkor is körülbelül 4 százaléknál tartunk, és ha semmi hátszél nincsen, akkor is 3 százalék környékén vagyunk – jegyezte meg a KT-elnök. 

Rendben vannak a magyar gazdaság fundamentumai, visszatért a saját erő. Jelenleg a növekedés és az egyensúly paradigmája zajlik. Teljesen más állapot van a magyar gazdaságban, mint a 2008-as hitelválság idején - fejtette ki.
Egy kisebb gazdasági válság esetén sincs veszélyben az a jóléti program és az a társadalmi program, amely előrehalad - tette hozzá. 

Az idei év kapcsán úgy fogalmazott: teljesíthető a 4 százalék körüli növekedés. Az összes – magyar és nemzetközi – gazdasági elemzés ezt a számot célozza meg. A beruházási pálya is jelentős növekedést mutat – magyarázta.

Egységes a vélemény arról, hogy a 2019-es év biztonságosan teljesíthető. Nagyon jó bázist ad a tavalyi esztendő és jól indult az idei év is az adóbevételek szempontjából és az állam tevékenysége szempontjából, illetve van betervezve tartalék a gazdaságba. 

Úgy tűnik, rendben lesz 2019, de a verdiktet majd a költségvetésénél mondják ki. 2020 vonatkozásában a nemzetközi hangulat azt mondja, 3-4 százalék közeli szintet tud majd hozni. A 2020 utáni időszak bizonytalanabb, erre föl kell készülni - fejtette ki. Úgy fogalmazott: 
Most vagyunk abban a helyzetben, hogy esőkabátot vegyünk, adott esetben begomboljuk az ingnyakat is és fölkészüljünk arra, hogy nem mindig minden úgy alakul, ahogyan szeretnénk.
A kockázatok nem magyar gazdaságból származnak, hanem elsősorban külső tényezőkből. Idesorolta a Brexitet, megemlítette a kínai viszonyt és a német gazdaságot is. 

Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ