Cropped landscape
Belföld
Megkezdődhetett a védőnők béremelése
2019-03-1309:47
Korszerű, minőségi és nagyobb alapterületű épületbe költözött a gazdagréti védőnői szolgálat – jelentette be Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője az új létesítmény tegnapi átadóján. 
A kormánybiztos a Magyar Nemzetnek elmondta, a fejlesztésre elsősorban azért volt szükség, mert a XI. kerületben az új lakóparkok átadásával együtt várhatóan megnő a lakosságszám, és egyre több kisgyermekes család költözik oda, így a védőnői szolgáltatásra is nagyobb az igény.
 
– A több mint százéves múltra visszatekintő védőnői rendszer hungarikum, hiszen egyetlen más országban sincs hasonló hálózat, amely segíteni tud minden családnak az egészséges életmódra való nevelésben, a betegségek megelőzésében, illetve a tanácsadásban ilyen szintű felkészültséggel – hívta fel a figyelmet a fideszes politikus.

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere elmondta, az új épület – amelyben jelenleg 11 védőnői körzet rendel – 151,5 millió forint önkormányzati forrásból valósult meg.
 
– Tágasabb, klimatizált, a gyerekeknek játszósarokkal, a várandós kismamáknak külön helyiséggel kibővített váróhelyiség készült, emellett a szoptatószobák és a rendelők is teljesen újak – sorolta a fejlesztéseket a kerület első embere. Hozzátette, az épület akadálymentes kialakításával felkészültek a babakocsival érkező szülők igényeire is.

Magyar Nemzet
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ