Cropped landscape
Gazdaság
Átvilágítás híján blokkolhatják a banki szolgáltatást
2019-03-1308:25
A pénzmosás elleni törvény előírása szerint a pénzintézeteknek június 26-áig át kell világítaniuk az ügyfeleiket. Binder István, a Magyar Nemzeti Bank az ECHO TV Jó reggelt című műsorának szerdai adásában felhívta rá a figyelmet, aki még nincs azonosítva és elmulasztja az adategyeztetést olyan helyzetbe kerülhet, hogy nem tud majd pénzt felvenni, vagy nem tudja majd használni a bankkártyáját. 
Európai kezdeményezésre két éve született meg a pénzmosás elleni törvény módosítása. Az Európai Uniónak 2015-ben volt egy erre vonatkozó direktívája, ami kétéves határidőt adott az ügyfeleknek az azonosításra. Binder István kiemelte, aki 2017 júniusa után kötött bankszámlaszerződést, lépett be egészségpénztárba, vagy kötött egészségbiztosítást, azoknak már megtörtént az azonosítás. 

Nagy valószínűséggel azokat is azonosították már, akik betértek a bankfiókjukba, hiszen az ügyintézőkkel megtörténik az azonosítás – tette hozzá. 

Az átvilágítás során 

a lakossági ügyfelek személyi okmányát, illetve lakcímkártyáját lemásolja a pénzügyi szolgáltató, majd az ügyfélnek alá kell írnia egy dokumentumot, amelyben arról nyilatkozik, hogy nincs kiemelt közszereplői státusza. Vállalati ügyfelek esetén a cég nevében eljáró megbízott szintén személyazonosságát, illetve lakcímét kell igazolja. 
Az azonosítás elvégezhető nemcsak személyesen, hanem postai úton is. A dokumentumokat jól láthatóan le kell fénymásolni és ki kell tölteni a megfelelő okiratot, egyes intézményeknél pedig lehetőség van videóbankos élő azonosításra. 

A Magyar Nemzeti Bank szóvivője szerint mindenképpen érdemes a banknál telefonon érdeklődni, hogy megtörtént-a az azonosítás, vagy sem, ugyanakkor a pénzügyi intézmények is küldenek értesítést. 

Érdemes nekünk tájékozódni, de ne hagyjuk az utolsó percre, mert június 26-a után új megbízást nem tudunk kezdeményezni 
– tette hozzá. 

Az európai jogszabályokat átültető törvény elsődleges célja a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni fellépés még hatékonyabb biztosítása. 

Teljes beszélgetés: 
ECHO TV – A nemzet hangja – Jó reggelt!
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ