Cropped landscape
Külföld
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a brüsszeli zsidó múzeum merénylőjét
2019-03-1206:46
Életfogytig tartó börtönbüntetést kapott a Belgiumi Zsidó Múzeum előterében 2014 márciusában végrehajtott, négy áldozatot követelő támadás elkövetője, Mehdi Nemmouche - közölte a brüsszeli központi bíróság kedd hajnalban.
Az ítélet szerint Nacer Bendrert, aki a támadáshoz használt fegyverek, egy Kalasnyikov típusú gépkarabély, valamint egy Llama márkájú revolver beszerzésében segédkezett, 15 év letöltendő szabadságvesztéssel büntették. A "terrorizmussal összefüggésbe hozható merénylet elkövetése" miatt indított, mintegy két hónapon keresztül zajlott tárgyalássorozatot követően a brüsszeli központi bíróság csütörtökön hozott döntést, amely szerint a francia állampolgár Nemmouche mellett segítőjét, a szintén francia Nacer Bendrert is felelősség terheli a hidegvérrel, előre megfontolt szándékkal elkövetett terrorista támadás előkészítéséért. 

Elmondták, a hidegvérrel elkövetett terrorista gyilkosság minden mértéket meghaladó, nyíltan antiszemita cselekedet volt, amelyet semmiféle enyhítő körülmény nem kisebbíthet. Nemmouche, aki semmiféle együttérzést nem tanúsított az áldozatokkal, veszélyes ember, akitől meg kell védeni a társadalmat. Szabadon engedése esetén "újabb hadjáratot indítana", minden bizonnyal idővel újra gyilkolásba kezdene. 

Mint közölték, Bendrer szerepe nem hasonlítható az elkövetőjéhez, ugyanakkor a terrortámadásban játszott felelőssége vitathatatlan. Tudatos segítsége nélkül Nemmouche nem tudta volna a négy ember halálát okozó támadást elkövetni - tették hozzá. Beszámolók szerint az ítélethozatal előtt az utolsó szó jogán Bendrer sajnálatát fejezte ki, hogy kapcsolatba került Nemmouche-sal, aki véleménye szerint nem ember, hanem egy "szörnyeteg". 

Kijelentette, szégyent érez, amiért "bemocskolta" szülei nevét, majd hozzátette: egyszer új életet akar kezdeni. Nemmouche a tárgyalás végén annyit mondott: "az élet folytatódik". A bíróság tájékoztatása szerint az ítélet elleni fellebbezésre 15 nap áll rendelkezésre. 

A Brüsszel belvárosában található Belgiumi Zsidó Múzeum látogatói ellen 2014 tavaszán követett el fegyveres támadást a szíriai harcokból visszatérő, akkor 29 éves Mehdi Nemmouche. A támadásban meghalt egy izraeli házaspár, valamint a múzeum belga férfi alkalmazottja és egy önkéntes dolgozója, egy francia nő. Ez volt az első európai területen elkövetett terrortámadás, amelyet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet magára vállalt. 

A belga határnál, az észak-franciaországi Roubaix-ban lakó Nemmouche korábban öt alkalommal töltött hosszabb-rövidebb időt rablásért francia börtönökben, ahol egyre radikálisabb nézeteket kezdett vallani. Szabadulása után három héttel, 2013 elején utazott Szíriába, ahol az ország északi részén található Aleppo börtönné átalakított kórházában francia túszokat őrzött. Szíriából 2014. március 18-án érkezett vissza Európába, a frankfurti repülőtéren a német hatóságok kihallgatták, majd elengedték. 

Nemmouche március 24-én követte el a négy halálos áldozattal járó brüsszeli merényletet. A fiatalembert május 30-án tartóztatták le a vámőrök egy rutinellenőrzés során Marseille-ben, amikor leszállt az Amszterdamból érkező, Brüsszelen keresztül közlekedő menetrendszerű buszról. Az előállításkor egy Kalasnyikov gépkarabélyt és egy töltött revolvert találtak nála, valamint egy fényképezőgépet, amely negyven másodperces videofelvételt tartalmazott, és azon feltehetően Nemmouche hangja hallható, amint magára vállalja a merényletet. A férfit Franciaország 2016. július végén adta ki Belgiumnak, ahol vád alá és előzetes letartóztatásba helyezték.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ