Cropped landscape
Belföld
Orbán Viktor fogadta a laoszi kormányfőt
2019-03-1113:32
Stratégiai partnerséget kötött egymással Magyarország és Laosz. Ezt a miniszterelnök jelentette be, miután a karmelita kolostorban fogadta a laoszi kormányfőt. Orbán Viktor elmondta, hogy hazánk képviseletei irodát nyit a délkelet-ázsiai országban, valamint megnyit egy üzleti alapú együttműködést segítő hitelkeretet is, amely hatására piaci alapú gazdasági kooperációt remélnek.

Laoszi kormányfő utoljára 1976-ban tett hivatalos látogatást hazánkban, a gyorsan fejlődő ország pedig fontos befektetési lehetőséget jelent Magyarország számára. 
Hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten laoszi kollégájával egyeztetett. A tárcavezető kiemelte: Laosz a világ egyik leggyorsabban fejlődő térségében egyik tradicionális partnerünk, ami azért is előnyös, mert a 2000-es években Laosz végig magas gazdasági növekedést produkált, és így az együttműködésből Magyarország gazdaságilag is profitálhat.
    
Hangsúlyozta: a magyar külpolitika és külgazdasági stratégia sikerének bizonyítéka az, ami Laoszban történik, vagyis az, hogy "igenis lehet magyar vállalatokat külpiaci sikerekhez segíteni távoli térségekben is, csak a megfelelő gazdasági és diplomáciai eszköztárat kell használni".
    
Kifejtette: a kétoldalú kapcsolatok hosszú múltra tekintenek vissza, erős alapot jelentenek az emberek közötti kapcsolatok is, hiszen az elmúlt évtizedekben több száz laoszi fiatal tanult Magyarországon, és sokan közülük ma a helyi államigazgatásban dolgoznak magas beosztásokban.

Szaleumxay Kommaszit laoszi külügyminiszter kifejtette: a kétoldalú kapcsolatok valóban hosszú időre tekintenek vissza, és stabil együttműködés alakult ki a két ország között az elmúlt évtizedekben. A kapcsolatokat most magasabbra szintre emelik a stratégiai partnerséggel, ami jól tükrözi a kölcsönös bizalmat.

ECHO TV - A nemzet hangja - MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ