Cropped landscape
Belföld
Akár harminc százalékkal is emelkedhet a tanárok bére
2019-03-1107:18
Újabb béremelésre számíthatnak jövőre a pedagógusok, ha megvalósulnak az oktatási államtitkárság szándékai — tudta meg a Magyar Nemzet. Az elképzelések szerint az életpályamodell fejlesztésével párhuzamosan mintegy harminc százalékkal nőne a tanárok keresete 2020-tól. Az elmúlt években megvalósult bérfejlesztésekkel együtt ez összesen nyolcvanszázalékos átlagos emelést jelenthet 2013 óta.
Az elmúlt nyolc évben nemcsak a pedagóguspálya elismertsége nőtt, hanem a bérek is jelentősen emelkedtek, rá-adásul mindezek hatására egyre több fiatal választja a pedagógusi életpályát.

Egy húsz éve tanító, főiskolai végzettségű pedagógus 2010-ben bruttó 149 ezer forintot keresett, míg tavaly ez az összeg bruttó 301 ezer forintra emelkedett. 2013 és 2017 között a pedagógusok bére átlagosan ötven százalékkal nőtt. Az intézkedés első ütemé­ben, 2013 szeptemberében átlagosan 34 százalékkal, 2014 szeptemberétől pedig minden évben további 3,5 százalékkal nőttek a fizetések. 2017 őszén újabb, átlagosan 3,5 százalékos béremelés történt.

Mindehhez képest további harmincszázalékos béremelést szeretnének adni az oktatási államtitkárság tervei szerint jövő évtől – tudta meg a Magyar Nemzet. Ezzel párhuzamosan újragondolják a pedagógus-életpályamodell egyes elemeit is. A további bérrendezésre többek között azért van szükség, mert 2022–2023-ra komoly létszámgondok lehetnek az oktatásban, hiszen a tanárok jelentős hányada nyugdíjba megy. A fiatal diplomásoknak tehát kedvet kell csinálni ahhoz, hogy a tanári pályát válasszák, és huzamosabb ideig ebben a munkakörben is maradjanak.

Ezzel kapcsolatban a Karc FM Álláspont című műsorában Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára egyelőre csak annyit tudott megerősíteni, hogy két számjegyű, attraktív béremelést szeretnének jövőre. Mint mondta, a pedagógus-életpályamodell bevezetése az előző választási ciklusban nagy előrelépés volt, de ennek a megújítására van szükség. Ehhez kapcsolódóan bérrendezésre is szükség van, hiszen óriási a nyomás, minden szektorban bérnövekedés tapasztalható.

Az ország gazdasági helyzete is megengedi, hogy ismét emeljék a pedagógusok fizetését – tette hozzá. Bódis József közölte: az elmúlt években egyre többen jelentkeznek tanári pályára, de a pályakezdőket hosszú távon meg is kell tudni tartani. Ehhez a bérrendezés és egy korszerűbb életpályamodell kialakítása mellett át kell tekinteni a tanárképzés rendszerét, professzionálisabbá kell tenni a pedagógus-továbbképzést, és nagyobb lehetőségeket kell biztosítani az oktatásirányításnak is.

Az utóbbi időben évente öt-hatezren végeznek tanárként, ezeknek a fiataloknak kellene megoldaniuk a munkaerőhiányból és a nyugdíjazásokból adódó gondokat – fejtette ki az oktatási államtitkár. Kijelentette: megvan a szándék az ehhez szükséges fejlesztésekre, amelyek reményeik szerint a 2020-as költségvetésben meg is jelennek majd.

Magyar Nemzet
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ