Cropped landscape
Belföld
Vecsés polgármestere az éjszakai repülési tilalomról
2019-03-0809:18
Egy városvezetőnek, egy falu vezetőjének jogszabályi kötelessége, hogy megpróbáljon tenni annak érdekében, hogy tegyen a lakosokért, hogy védje a lakosokat – emelte ki Szlahó Csaba, Vecsés polgármestere az ECHO TV Jó reggelt című műsorának pénteki adásában annak apropóján, hogy a HungaroControl támogatja a főváros kezdeményezését az éjszakai repülési tilalom bevezetésére. A településvezető arról is beszélt, be kell látni, a Liszt Ferenc-repülőtér folyamatos fejlesztése nemzetgazdasági érdek, az évi 15 millió turista nyilvánvaló, hogy az országot gazdagítja vagyis a változások nem történhetnek meg egyik napról a másikra.
A vecsési lakosok kiveszik a részüket a repülőtéri zajártalmakból. Szlahó Csaba a téma kapcsán rávilágított, a repülési útvonalak kialakítása jogszabályi környezet alapján történik és a HungaroControlnak be kellett vezetnie egy európai uniós jogszabályt, ami megváltoztatta a berepülési szögeket. 

Új érdeksértettek jelentek meg a palettán, de a szakemberek számítása szerint 5-10 százalékkal kevesebb lett az, akiket érint a mostani zajhatás 
– tette hozzá. 

Arra a felvetésre, hogy Vecsés támogatja-e az éjszakai repülési tilalom bevezetését, a polgármester elmondta az éjjel 1 óra és reggel 5 óra között mindenféle repülés tiltása jó törekvés, amit érvényesíteni is lehet. 

Szlahó Csaba felhívta rá a figyelmet, hogy a HungaroControl törekedett arra, minél kevesebb embert érintsen a zajártalom, tehát, ha most elkezdődik a változtatás, akkor – ahogy fogalmazott – nagyon neki kell futni, hogy ennél jobbat lehessen kihozni belőle. 

Arra a felvetésre, hogy felvetődött alternatív reptér ötlete is, a településvezető elmondta, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején egy 75 évre szóló koncessziós szerződést kötöttek a Ferihegyi repülőtér üzemeltetésérem vagyis a légikikötőt kitelepíteni belátható időn belül lehetetlen. 

Teljes beszélgetés: 
ECHO TV – A nemzet hangja – Jó reggelt!
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ