Cropped landscape
Krónika
Razzia: Molnár Richárd tudja, hogy újra börtönbe kell mennie a Dózsa György úti baleset miatt
2019-03-0520:55
A Dózsa György úti baleset vádlottja úgy érzi, nem szolgált rá arra, hogy gyűlöljék. A szívműtét előtt álló férfi csak a Razzia stábjának adott interjút. A műsorban felidézte a baleset körülményeit és elmondta: ő abban vétkes, hogy gyorsabban hajtott a megengedettnél, így nem tudta elkerülni a balesetet. 
2017 május 15-én tragikus baleset történt Budapesten, a Dózsa György úton. Két személyautó ütközött frontálisan, egy ember a helyszínen, egy pedig a kórházba szállítást követően vesztette életét. 

A balesetben résztvevő mindkét sofőr ellen vádat emelt az ügyészség, halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt. Az előkészítő ülést már meg is tartották a bíróságon, ahol az ügyész Molnár Richárdra 7 év 2 hónap letöltendő szabadságvesztést, míg a másik sofőrre 2 év fogházat kért, 3 évre felfüggesztve. 

Molnár Richárd azért vállalta az interjút, hogy tisztázni tudjon néhány dolgot. Jogosítványát bevonták fél évre, így a baleset ideje alatt engedély nélkül vezetett. 
A Razziában elmondta, párjának vásárolta az autót, amellyel balesete volt és állítása szerint azért vezette, mert személyesen szerette volna átadni az ajándékot. 
Nem gondoltam, hogy ilyen kicsi szakaszon, ekkora tragédia fog bekövetkezni. Értsék meg, hogy semmilyen szándékosság nem volt bennem! Sajnálom, hogy nem tudtam elkerülni ezt a balesetet azért, mert gyorsabban mentem a kelleténél
– mondta Molnár Richárd. 

Magát a balesetet az okozta, hogy a másik sofőr rosszul kanyarodott, levágta a kanyarívet, illetve nem adta meg az elsőbbséget számomra. Én pedig azért nem tudtam elkerülni a balesetet, mert 50 km/óránál nagyobb sebességgel mentem – idézte fel a baleset körülményeit. 

Hozzátette, tudja, hogy felelős és nem is akar ez alól kibújni. 

Mivel Molnár Richárd sürgős szívműtét előtt áll, kiengedték az előzetes letartóztatásból. Rehabilitációja pedig 4-5 hónap is lehet. 
A férfi úgy nyilatkozott, semmilyen szándékosság nem volt benne és sajnálja a történteket. A műtétjét követően igyekszik az összes tárgyaláson jelen lenni és számít arra, hogy újra vissza kell mennie a börtönbe. 

 A teljes adás:
ECHO TV - A nemzet hangja - Razzia
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ