Cropped landscape
Belföld
Fűrész Tünde: Előremutató dolog, hogy az MNB fontosnak tartja a családok ügyét
2019-03-0507:42
A jegybank versenyképességi javaslata kedvezően hat majd a családokra. Az egészségügyi rendszer fejlesztésével és az adóváltozásokkal a nagycsaládosok járhatnak a legjobban. Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet elnöke az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában elmondta: az MNB által benyújtott versenyképességi program 330 pontjából 46 kifejezetten a családbarát program eleme.
Kiemelte: nagyon előremutató dolog, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és ennek következtében a bankszektor, illetve a gazdasági élet szereplői is ennyire fontosnak tartják a családok ügyét és igyekeznek olyan javaslatokat kidolgozni, valamint benyújtani a kormány felé, melyek a családok mindennapjait könnyítik meg.

Fűrész Tünde hozzátette: a szülés és a várandósság körülményei a gyermekvállalás szempontjából meghatározó tényezők.
Ha jó egy szülésélmény, akkor később szívesebben vállalnak második, harmadik vagy akár több gyermeket.
Kifejtette: ebből a szempontból nagyon fontos, hogy az egészségügyi ellátás is családbarát módon működjön. Nem véletlen, hogy a kormány már korábban meghirdette a Családbarát Szülészetek Pályázati Programot.
Számos olyan intézkedés van, mely elősegíti azt, hogy a családügyhöz és a gyermekvállaláshoz kapcsolódó egészségügyi ellátás minél inkább családbarát legyen
- fogalmazott.

Fűrész Tünde kifejtette: az MNB-nek több javaslata van a családalapítás anyagi kérdésére is. Az adórendszer, a gyermekek napközbeni ellátása és a munkaerőpiac kapcsán is számos olyan javaslatot tettek le, melyek összhangban vannak a kormányzati elképzelésekkel.
Például a családbarát munkaerőpiac egy olyan lehetőség, mely hozzájárul ahhoz, hogy a családi teendőket és a munkavállalást könnyebben össze tudják egyeztetni az édesanyák, édesapák.
Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Jó reggelt!
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ