Cover
Külföld
A néppárti támadások az ellenfeleket erősítik
2019-03-0513:18
A Néppárt támadásai a baloldal és a liberálisok szlogenjeit támasztják alá - ezt mondta Kovács Zoltán államtitkár arra reagálva, hogy kilenc tagállamból tizenkét párt kezdeményezte az EP néppárti frakciójában a Fidesz kizárását. A magyar kormánypárt tagságáról a frakció március 20-i ülésén nyitnak vitát.
Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke a márciusi vitáról azt mondta, lehetőséget kell adni a Fidesznek, hogy még egyszer kifejtse álláspontját. Kiemelte azt is, hogy a döntést a pártcsalád tagsága hozza meg, és nem lehet megjósolni a vita kimenetelét. Manfred Weber a Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője és választási csúcsjelöltje nem zárta ki a Fidesz kizárását.

A frakció tagjai közül többen ellenzik a Fidesz legújabb, bevándorlásellenes plakátkampányát, amelyen Soros György mellett Jean-Claude Juncker bizottsági elnök látható, aki a magyar kormány álláspontja szerint azon dolgozik, hogy bevándorlókontinenssé tegye Európát. Juncker pártja szintén tagja a néppárti frakciónak, a politikus pedig hónapok óta hangoztatja, hogy a Fideszt ki kellene zárni.
A magyar állampolgárok világosan megmondták, hogy nem akarnak bevándorlást, a Fidesznek pedig képviselnie kell ezt az álláspontot
– mondta az ECHO TV Híradójának Szájer József. A Fidesz európai parlamenti képviselője aláhúzta, pártja ebből a Néppárttal való jó kapcsolatok érdekében sem enged.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a Hír TV Magyarország élőben című műsorában úgy vélte, a tiltakozások a nyugat-európai liberális és nem kereszténydemokrata tagoktól jönnek.

Az Európai Néppárt hitelességének árt, hogy nem akar szembenézni a hibáival a májusi európai parlamenti választások előtt. Erről beszélt Napi Aktuális című műsorunkban Pócza István. Az Alapjogokért Központ vezető kutatója kiemelte, a Néppárti frakció széteshet, ha a választások előtt nem a valódi kampánytémákkal foglalkozik. A szakértő úgy véli, bár a kezdeményezők nincsenek sokan, tudnak olyan hangulatot kelteni, amely a Néppárt európai ellenfeleinek kedvez a májusi európai parlamenti választásokon.
ECHO TV - A nemzet hangja - Híradó
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ