Cover
Belföld
Civil kör: Évek óta tart a Jobbik elvtelensége
2019-03-0221:44
„Posztkommunistákkal történő bármilyen közösségvállalás ellentétes neveltetésemmel és személyes meggyőződésemmel” - ezt írta a közösségi oldalán Hegedűs Lórántné, a Jobbik országgyűlési képviselője, aki kilépett a párt országgyűlési frakciójából, a pártból, valamint lemondott a pártban betöltött összes tisztségéről. Többek között erről beszélgetett Nehéz Attila az ECHO TV Civil kör című műsorában vendégeivel: Ferencz Orsolya űrkutatóval, Simon János politológussal és Trombitás Kristóffal, a Mandiner munkatársával.
Ferencz Orsolya szerint érthető Hegedűs Lórántné lépése, hiszen felismerte, hogy balra tolódott a Jobbik. Mondjuk azt nem értem, hogy miért csak most vette észre, fura, hogy nem volt egyértelmű neki a 2018-as kampány során - hangsúlyozta.
Szánakozva és szomorúan nézem, ami a Jobbikban történik, de ez az elvtelenség a pártban nem tegnap kezdődött, hanem évek óta tart. De a politikai nyereségvágy olyan fokú már a Jobbikban, hogy minden erkölcsi gátlást leromboltak
- jelentette ki az ELTE tudományos főmunkatársa.
Trombitás Kristóf úgy látja, hogy vannak olyan transzformációk, amit nem lehet megcsinálni. Erősen szélsőjobboldaliból a baloldallal kokettáló politikai erő nem létezik - szögezte le a blogger.
Új pártot kellene alapítani, nincs más megoldás
- tette hozzá.

A magyar választót ha megsérti egy párt, akkor olyan mint egy csiga, és behúzódik a házába. De nem pattan át ellenkező irányba, mint a nikkelbolha, azaz nem tudja elviselni azt, hogy a Jobbikból radikálisból baloldali párt lett - mondta Simon János. A jobbikos vezetők nem veszik észre, hogy a baloldali pártoknak az az érdekük, hogy a szavazóbázisát elszipkázzák, mivel nagyon sok szociálisan érzékeny nyugdíjas jobbikos szavazó van a kisfalvakban, aki a következő választáson már nem fog az egykori radikális pártra szavazni - véli a politológus.

Teljes adás:
ECHO TV - A nemzet hangja - Civil kör
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ