Cover
Gazdaság
Szijjártó Péter: 4,2 milliárd forintos beruházást hajt végre szolnoki gyárában az F. Segura
2019-03-0110:41
A spanyol F. Segura Hungária Kft. 4,2 milliárd forintos hatékonyságnövelő, kapacitásbővítő beruházást hajt végre Szolnokon, a járműipari alkatrészgyártó cég legújabb fejlesztésével 80 új munkahelyet teremt - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
 Szijjártó Péter közölte: a fejlesztés magas hozzáadott értéket és a legmodernebb technológiai színvonalat képviseli, ezért a kormány egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a cégnek.

A magyarországi fejlesztés jelentőségét mutatja, hogy a Segura cégcsoport csak Spanyolországban, Kínában és Szolnokon tart fenn gyártó egységeket - tette hozzá.     

A Segura beruházása nemcsak nemzetközi összehasonlításban, hanem a magyar autóipar szempontjából is jelentős, hiszen az országban gyárral rendelkező Audi, Mercedes és az azt most előkészítő BMW, valamint a mérnöki központot létesítő Jaguar beszállítói is a szolnoki gyárban előállított eszközökkel dolgoznak - mondta a politikus.     

Magyarországon 270 spanyol cég működik, amelyek több mint 4500 embernek adnak munkát. A két ország közötti kereskedelmi kapcsolat tavaly meghaladta a 4,5 milliárd eurót, ezzel Spanyolország bekerült Magyarország 15 legfontosabb külkereskedelmi partnere közé - közölte Szijjártó Péter.     

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, a magyar gazdaság gerincét az autóipar adja, ezt támasztja alá, hogy tavaly az ágazat termelési értéke 8556 milliárd forint volt, ami az előző év azonos időszakához képest 6 százalékos növekedést jelent. 

A szektor versenyképességét - amelyben 174 ezren dolgoznak - támasztja alá, hogy a Magyarországon előállított autóipari termékek 90,9 százalékát exportálják - tette hozzá.     

Szijjártó Péter kijelentette, emiatt Magyarország  fejlődése szempontjából kulcskérdés, hogy a modern korszakváltás tempóját diktáló nagy autóipari vállalatok az országban hajtsák végre a technológiai átálláshoz szükséges beruházásaikat.     

Francisco Segura Hervás, az F. Segura Hungária Kft. elnöke elmondta, hogy az új beruházásnak köszönhetően felhő alapú megoldás jön létre, amelyben összesítik az intelligens eszközöket.     A beruházásra azért van szükség, mert "a 4. ipari forradalom idejét éljük", az új korszakban pedig a digitális stratégiák határozzák meg, hogy kik lesznek sikeresek a jövőben - közölte.       

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere köszönetét fejezte ki a spanyol cégnek, amiért több mint egy évtizeddel ezelőtt a Tisza parti várost választotta beruházásához, amelynek révén a  "térség visszakapta önbizalmát". 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ