Cover
Gazdaság
Schmidt Jenő: A következő 15 évben folytatni kell a Magyar falu programot
2019-02-2820:39
Szerdán indult útjára a Magyar falu program, amelynek célja, hogy megállítsa az elvándorlást az ötezer fő alatti településekről a nagyobb városokba. Az érintett kistelepülések idén összesen 150 milliárd forint támogatásra pályázhatnak, a pénzt pedig fejlesztésre fordíthatják. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke az ECHO TV Napi aktuális című műsorában úgy fogalmazott: ez a kezdet. 
A Magyar falu program az első lépés, amelynek során az önkormányzatok megtanulnak pályázni - mondta Schmidt Jenő. Hozzátette, a támogatást közintézmények felújítására, illetve közszolgáltatások fejlesztésére fordíthatják majd. Véleménye szerint a következő 15 évben folytatni kell a programot, és el kell érni, hogy éves szinten 400 milliárdos költségvetése legyen. 
Az elnök szerint a támogatás segítségével a vidék éveken belül beérheti magát a közszolgáltatások tekintetében. 

Teljes beszélgetés: 
A kormány valamennyi területen segíteni szeretné a kistelepüléseken élőket - hangsúlyozta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az ECHO TV Napi aktuális című műsorában, szerdán. A politikus a falusi csok-ról szólva elmondta: a kormány hamarosan közli azoknak a településeknek a listáját, amelyeken igénybe lehet venni a támogatást. 
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ