Cropped landscape
Belföld
Kora gyermekkorban is fel lehet fedezni a tehetséget
2019-02-2808:40
10 éve indult el az Nemzeti Tehetség Program. Kezdetben évente mintegy 15 ezer fiatalt segítettek, most már 350 ezer tehetséget tudnak támogatni. Illés Boglárka, az EMMI helyettes államtitkára az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában elmondta: 2015 óta már arra is van lehetőségünk, hogy egyéni ösztöndíjjal támogassuk a tehetségeket.
Illés Boglárka hozzátette: a tudomány, művészetek és a sport területéről érkeznek tehetségek.

Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy a szakmák területéről is érkeznek hozzánk tehetségek. Van olyan cukrászmester is, akit már hosszú éveken keresztül tudtunk támogatni és volt olyan év, hogy az ország tortáját is neki köszönhettük
- fogalmazott. Kiemelte: abban hisznek, hogy már kora gyermekkorban is fel lehet fedezni a tehetséget a fiatalokban és érdemes már akkor beazonosítani, támogatását biztosítani.
Van olyan programunk, mely már óvodás kortól kezdve támogatja a tehetségeket, a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjért pedig 35 éves korig tudnak jelentkezni a fiatalok
- jelentette ki.

Zsédenyi Adrienn Zséda, énekesnő, a program védnöke elmondta: nem segítek az elbírálásban, de általában akikkel együtt dolgoztam, nagy meglepetéseket jelentettek számomra.

Én is nagyon sokat kaptam ezekből az együttműködésekből és nagyon sokat tanultam a fiatalokról. Azt látom, hogy ők pontosan tudják, hogy mit szeretnének és sokkal jobban képben vannak, mint annak idején én voltam.
Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Jó reggelt!
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ