Cropped landscape
Külföld
A Svédországba hazatérő dzsihadisták máris toborozzák az újabb iszlamista harcosokat
2019-02-2816:33
A svédek visszafogadtak néhány terroristát, akik korábban az Iszlám Állam hívására elhagyták a skandináv államot, hogy a dzsihád nevében harcoljanak a Közel-Keleten. Nem volt jó ötlet. 
Az Iszlám Állam egyre súlyosabb csapásokat szenved el a Közel-Keleten, emiatt pedig egyre több dzsihadista dönt úgy, hogy vissza akar térni az öreg kontinensre. Nagy-Britannia – a liberális nyomásgyakorlás ellenére – kitart amellett, hogy nem fogad vissza olyanokat, akik a terrorszervezet kedvéért elhagyták az országot. A svédek egészen más utat választottak, ők bátran visszaengedik a dzsihadistákat, mit sem törődve a nemzetbiztonsági kockázattal. 
 
A svéd sajtóban felröppent hírek szerint Stockholm lábon lőtte magát azzal, hogy megengedte a terroristáknak, hogy visszatérjenek, ugyanis nem ártatlan bocsként tértek haza, továbbra is azon dolgoznak, hogy létrejöjjön a kalifátus, és próbálják minél szélesebb körben hirdetni a szélsőséges nézeteiket. 
 
A dzsihadisták több nagyvárosban is illegálisan, alagsorokban működő mecseteket hoztak létre, amiket nem tudnak ellenőrizni a hatóságok. Itt terjesztik az Iszlám Állam elnyomó és brutalitáson alapuló nézeteit. A svéd titkosszolgálat, a Sapo szerint nagyjából 150-en térhettek vissza Svédországba azok közül, akik egyszer korábban már Szíriát és a terrorállamot választották. 

A legkiterjedtebb hálózatuk a dél-svédországi Malmőben működik, ebben a városban él a legtöbb migrációs hátterű személy, és itt történik a legtöbb erőszakos bűncselekmény is az országos átlagot tekintve. 
 
A TV4 Nyheterna riportjából kiderül továbbá az is, hogy a radikális hitszónokok nagy része a fiatalabb korosztály tagjait próbálja meg rávenni arra, hogy az Iszlám Államot támogassa, akár az élete feláldozásával is. 
A gyerekek hősként tekinthetnek ezekre a visszatért iszlamistákra, ami rendkívül veszélyes. Az emberek itt már nagyon aggódnak a saját gyerekeik miatt
– mondta Michael Helders svéd aktivista.
 
Malmö külvárosa, Rosengard az egyik legveszélyesebb, itt lakik a legtöbb migráns. A televíziós csatorna megkérdezett egy ott élő anyukát, aki elmondta, hogy a helyzet a negyedben évek óta romlik. Sokan csak "dzsihadistakeltetőként" tekintenek a no-go zónára. A svéd védelmi hatóságok húsz olyan ISIS-tagról tudnak, akik Malmőben élnek, azonban a tényleges szám ennél sokkal magasabb lehet.
 
Peder Hyllengren, a Svéd Védelmi Egyetem egyik tanára szerint Svédország lett a radikális iszlám egyik központja Európában, ezért növekszik ott megállíthatatlanul a radikális nézeteket valló személyek száma.

888
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ