Cropped landscape
Gazdaság
Matolcsy György: Elkészült a versenyképességi reformgyűjtemény, az új C-vitamin
2019-02-2711:15
A jegybank következő hat évében és Magyarországnak a következő évtizedekben az igazi célja a fenntartható felzárkózás – emelte ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitó című szerdai fórumán. Az MNB elnöke szerint versenyképességi reformokra, fordulatokra van szükség. A jegybankelnök bejelentette, hogy a Magyar Nemzeti Bank publikálta a 330 pontból álló versenyképességi programját
Matolcsy György közlése szerint Orbán Viktor miniszterelnök minden egyes stratégiai kérdésben megfontolta a döntésekre tett MNB-javaslatokat a stratégiai szövetséget pedig mindig támogatta a kormány ás a jegybank működésében. 

Így lehetett az, hogy a kormány és a jegybank szövetsége alapot teremtett a jegybank és bankrendszer szövetségéhez, valamint a jegybank és az üzleti szektor szövetségéjez 
– emelte ki Matolcsy György. 

A jegybankelnök felhívta rá a figyelmet, 2030-ig Magyarország végrehajthat egy olyan versenyképességi fordulatot, amely fenntarthatóvá teszi az eddig elért eredményeket, közöttük a felzárkózási fordulatot. 

Két út áll előttünk, az egyi kegy reformpálya, ami minket egy fenntartható felzárkózási pályára visz és ott tart. A másik út nem kívánatos, egy közepes jövedelmi csapda reformokkal, egy olyan helyzet, amikor nem vállaljuk a reformpolitikát, miközben eddig vállaltuk, de ha nem vállalnánk, akkor Magyarország relatív fejlettsége beragad egy történelmi szintre 
– mutatott rá.

A jegybankelnök úgy fogalmazott, 2010-ben egy roncsszerű autóval indultunk, hiszen 2002-től Magyarország egy fenntarthatatlan versenypályát futott meg.
2016 óta Orbán Viktor felkérésére a Magyar Nemzeti Bank több száz embere dolgozik egy versenyképességi javaslaton. Matolcsy György a rendezvényen bejelentette, szerdától a jegybank internetes oldalán megtekinthető az a teljes versenyképességi program, ami 330 lépést javasol Magyarországnak, a kormánynak, a bankrendszernek és az üzleti szektornak. 

Hozzátette: 

ez az új C-vitamin, a kreativitás vitamin, ezért Szent-Györgyi Albert fémjelzi a programot 

ECHO TV - A nemzet hangja 

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ