Cropped landscape
Belföld
Tarlós István támogatná, ha a kormány vissza akarná vásárolni a Budapest Airportot
2019-02-2521:09
A repülőtéri zajterhelés ügye nagy port vert fel. Tarlós István főpolgármester az ECHO TV Napi aktuális című műsorában egy hosszú távú tervként jelölte meg a fapados és teherszállító gépek elhelyezését egy távolabb eső repülőtéren. A politikus úgy fogalmazott, ez egy távlati terv, melyet rövid távon szeretne elérni. A főpolgármester szerint nem jó az, hogy egy kanadai nyugdíjalapnál van a budapesti reptér üzemeltetési joga, ezért támogatná azt, ha a kormány törekedne a ferihegyi repteret üzemeltető vállalat visszaszerzésére. 
2006-ban a privatizációs szerződésben azt vállalta az akkori kormány, aki eladta a repülőteret, hogy 100 kilométeres körben nem épül újabb nemzetközi repülőtér. Ezzel kapcsolatban Tarlós István elmondta: szerződéseket lehet módosítani. Annak idején elég furcsa szerződéssel adtak túl ezen a repülőtéren is.

Ezt a szerződést nem az Orbán-kormány kötötte, hanem az elődei, sok másik rosszul sikerült szerződéssel együtt.
Hozzátette: megpróbálja keresztül vinni az éjszakai repülőjáratok teljes tilalmát, legalább a mély alvás időszakára.

A főpolgármester kiemelte: a 23 és 24 óra között beérkező gépek nem ritkán késnek és ezt a technikai problémát meg kell oldani. A Budapest Airport tárgyalóképes és pozitívan áll a problémához, de nincs könnyű helyzetben. Jelenleg éjfél és hajnali 5 között hat gépmozgás engedélyezett, a probléma az, hogy 11 óra után érkező gépek sokszor késnek és már eleve késve szállnak fel.

Tarlós István nemmel válaszolt Velkovics Vilmos azon kérdésére, jó tulajdonosa-e egy kanadai nyugdíjalap a budapesti repülőtérnek.

Röhej, hogy Magyarországnak nincs olyan repülőtere és légitársasága, melyet saját belátása szerint alakíthat
- emelte ki.

Úgy fogalmazott: ha a kormány azon törné a fejét, hogy visszaszerzi a repülőteret és a légitársaságot, azt örömmel tudná üdvözölni.

Azonban ennyire nem jó a helyzet, hogy ennek a küszöbén állnánk - tette hozzá.
Amire én látok lehetőséget, hogy azokat a módosításokat, melyeket én viszonylag rövidebb távon elképzeltem és a minisztérium is támogat, létrehozzuk a Budapest Airporttal
- jelentette ki.
Horváth Csaba, az MSZP fővárosi közgyűlési frakcióvezetője azzal vádolta Tarlós Istvánt, hogy plagizálta a légi közlekedéssel kapcsolatos elképzeléseit. Ezzel kapcsolatban a főpolgármester úgy reagált: Horváth Csabára nem szeretnék reagálni. Ő már többször bemutatkozott és megmutatta mit tud. Az ő 17 éves kudarcsorozata után az a csoda, hogy állva maradt a politikában.

Tarlós István kiemelte: nem gondolja, hogy bárkitől tartania kéne az önkormányzati választás során.

Miniszterelnök úr felkérésére elvállaltam ezt a megbízást. Bemegyek még egyszer a ringbe. Övön alul nem ütök, de aki bejön velem, annak fel kell készülni, mert sportszerű körülmények között ki akarom majd ütni
- fogalmazott.
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ