Cropped landscape
Belföld
Kispesten kommunikációra mindig jut elegendő pénz
2019-02-2506:51
Kispest nemrég azzal került be a hírekbe, hogy a Kúria kimondta: az önkormányzat nem tilthatja be a Soros-ellenes plakátokat a tartalmuk alapján. Az MSZP-s polgármester által vezetett kerület vélhetően más miatt is híres lesz. Például a meg nem valósult fejlesztésekkel és az elszalasztott lehetőségekkel fog bevonulni a történelembe - olvasható a Magyar Nemzetben
Bár százmilliós összegeket költ el Gajda Péter, Kispest MSZP-s polgármestere és a szocialista többségű önkormányzat kommunikációra, hogy a népszerűségüket növeljék, pártidentitásukat már nem igazán hangsúlyozzák (arra is volt példa, hogy egy önkormányzati választáson lehagyták a plakátjaikról az MSZP-s logót), így számos választópolgár nincs tisztában azzal, hogy a XIX. kerület az ország egyik legelutasítottabb pártjának vezetése alatt áll – jelentette ki a Magyar Nemzetnek az önkormányzat belső ügyeit jól ismerő forrás. Hozzátette: Gajdáék politikai irányultságát jól szemlélteti, hogy tavaly eltávolították a Soros György bevándorláspárti tevékenységéről tájékoztató plakátokat – a Kúria múlt heti döntése szerint jogellenesen. 
 
Bár 1,8 milliárd forint adósságot vállalt át a kormány a kerülettől 2013-ban, és egy újabb egymilliárdos hitelt is felvett az önkormányzat – mint a forrás rámutatott –, számos fontos fejlesztés nem valósul meg, s gyakorlatilag elfolynak a pénzek Kispesten.

Például a rossz állapotban lévő Kossuth téri piac felújítása is régóta várat magára, pedig 2010 és 2017 között 150 millió forint nyereséget termelt a létesítmény, abból képezhettek volna felújítási alapot – fejtette ki, hozzátéve: a piac balesetveszélyes járófelületén már többen is bokatörést, illetve -ficamot szenvedtek. A kerület vezetése által elszalasztott számos lehetőség között említette: bár a hétszázmilliárd forintos büdzséjű Egészséges Budapest programból szinte az összes fővárosi szakrendelő kapott pénzt, Gajdáék nem vették igénybe a 160 millió forintos támogatást. 
 
A lap forrása szerint Gajdáék nemtörődömségét érzékelteti az is, hogy nem foglalkoznak a balesetveszélyes faállománnyal.
 
A Magyar Nemzet a fentiekről megkérdezte a polgármestert is, várjuk a válaszokat.

Magyar Nemzet
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ