Cover
Belföld
Csalók zsebelik ki a lakáshiteleseket
2019-02-2508:46
A Magyar Nemzet arról írt, hogy egy cég mediátornak adja ki magát, majd háromszázezer forintért vállalja, hogy segít a bankkal megállapodást kötni. A peren kívüli egyezség persze nem valósult meg, és a kicsalt pénzt sem kapja vissza senki. Az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában Szilágyi András, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mediációs osztályának vezetője elmondta: nagyon könnyen és egyszerűen rá lehet jönni, ha csalókkal van dolga az embernek.
A mediátor a kommunikációt állítja helyre, segít alternatívákat kidolgozni, és hozzásegíti a feleket, hogy megkössék az egyezséget, azonban egyik felet sem képviseli, és soha nem kér előre pénzt - magyarázta Szilágyi András.

Szerinte a legelső lépés minden esetben az, hogy leellenőrizzük a szakembert, ezért mindig kérjük el az igazolványát. Emellett fontos ellenőrizni, hogy az adott cég szerepel-e a közvetítői névjegyzékben, erre az Igazságügyi Minisztérium honlapján van lehetőség.

Szilágyi András úgy fogalmazott: a mediátor feladata a valós érdekek felszínre hozása, mindkét oldalról.
Amikor azt mondják, hogy én önt fogom képviselni az ügyben, máris fel kell állni az asztaltól, mert a mediátor egyik felet sem képviseli
- hívta fel a figyelmet.

Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Jó reggelt!
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ