Cropped landscape
Belföld
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja az MSZP-iroda visszabérlési ügyében tett feljelentést
2019-02-2311:59
Hömpölygő lavina indult el a jelek szerint a múlt hétvégén a Magyar Szocialista Pártban, ami a február 15-i, pénteki választmányi ülésre tervezett interpelláció kiszivárogtatásával kezdődött. Pénteken jelentette meg PestiSrácok.hu a dokumentumot, amelyet állítólag Fekete Zoltán Pest megyei elnök jegyez. Az interpelláció – amely végül nem hangzott el – évekkel ezelőtt történt súlyos gazdasági visszaélések miatt kéri számon a párt elnökét. Információik szerint, az ügyben költségvetési csalás, számvitel rendjének megsértése és okirathamisítás miatt valaki büntetőfeljelentést is tett. A Központi Nyomozó Főügyészség megkeresésükre megerősítette a feljelentés tényét. Jelenleg annak elbírálása zajlik. Úgy tudják, a visszaélés az MSZP irodáinak visszabérlése kapcsán történhetett. A láncolatba egy Lengyelországban működő civil szervezetet is beépítettek, hogy így milliós tételeket vehessenek ki a pártkasszából. A kiszivárgott interpelláció is kitér rá, hogy az ügyről 2016 óta tud a párt vezetése – ami újabb kérdést vet fel. Vajon miért most és miért ilyen elánnal került elő a dolog, egyértelműen belső forrásból? Közrejátszhatnak pénz- és pozícióosztások, illetve fennáll annak a lehetősége is, hogy egy jelenleg is pozícióban és döntéshozó helyzetben lévő kör a puccsot készít elő, amelynek az eredménye, egy a tervezettnél jóval korábbi tisztújítás, még az Európai Parlamenti választások előtt és a szerepek újraosztása lehet. 

Rejtélyes e-mail, egy el nem hangzott interpelláció 

Február 15-én, pénteken reggel landolt a PestiSrácok szerkesztőségi e-mail fiókjában egy levél, csatolmánnyal. Az e-mail egy az aznapi választmányi ülésre készült interpelláció írott szövege volt. Már akkor folyosói beszélgetésekből többen arra következtettek, hogy az e-mail küldője egy Somogy megyében indult, korábbi országgyűlési képviselő lehet.

A dokumentum szerint a párt Pest megyei elnöke azért nem írta alá a pénzügyi beszámolót mert égetőnek érzi, hogy egy egyébként 2016 óta ismert gazdasági visszaélés ügyére végre pont kerüljön. Állítólag olyan súlyú visszaélésről van szó, ami ha kiderülne, az veszélyeztetné a párt állami támogatását, ugyanis a vizsgálat idejére azt az ÁSZ biztosan felfüggesztené.
 
A pénzügyi machinációkat 2016-ban állítólag a Pest megyei vezetés tárta fel, az akkori megyei elnök, Trenka István tájékoztatta az akkori pártelnököt, Molnár Gyulát, Tóth Bertalant, aki akkor frakcióvezető volt, a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnökét, Szűcs Gábort, valamint az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság elnökét, Bárándy Gergelyt. Annak ellenére, hogy “annak minősítették, aminek látszott”, nem történt semmi, mert “helyzet volt”. Sőt az országos vezetés arra kérte a Pest megyei vezetést, hogy ne engedje kiszivárogni az ügyet, mert az beláthatatlan következményekkel járhat.
 
Az interpelláció nem részletezi, hogy milyen gazdasági visszaélést tártak fel, csak annyit jegyez meg, hogy  abban Tóbiás József, Szűcs Gábor (Érd), Kiss Zsolt, Fogarasi Balázs és Solymári Gabriella, jelenlegi gazdasági vezető, valamint Puch László cége, a Horizont Zrt. érintettek.
 
Hiába keresték többször Fekete Zoltán Pest megyei elnököt, nem értük el, illetve bemutatkozásunk után bontotta a vonalat. Belső forrásaik viszont megerősítették a dokumentum hitelességét és az ügy létezését is. Az interpelláció végül a heves vitáktól nem mentes EP lista szavazás ürügyén nem hangzott el, azt egy későbbi időpontra napolták el

Ismeretes: gyakorlatilag az utolsó pillanatban, néhány órával a választmányi ülés előtt, elnökségi ülésen változtattak a helyi alapszervezetek, illetve a megyei választmányok által elfogadott listán. Miután egy baráti beszélgetésen Ujhelyi Istvánt szembesítették azzal, hogy szegedi botrányai milyen károkat okozhatnak a pártnak, az MSZP EP kampányának arca a második helyre csúszott… Tóth Bertalan pártelnök pedig bejelentkezett a lista első helyére. Ebből is lett aztán botrány – a pártelnök lépésével ugyanis semmibe vette a párt alapszabályát és úgy került a lista élére, hogy jelölést nem kapott, támogatottságát nem mérték meg a helyi alapszervezetekben. 

Hamisított aláírások, kamu számlatömb és kamu civil szervezet lehet a háttérben? 

A PestiSrácok.hu szintén belső vezetői forrásból megtudta, hogy a felemlegetett és óvatosan belengetett állítólagos gazdasági visszaélés az MSZP irodák visszabérlése kapcsán történhetett évekkel ezelőtt.
 
A pártirodákat a szocialisták Puch Lászlóhoz köthető cégtől, a Horizont Zrt-től bérlik, esetenként nem közvetlenül. Úgy tudják, hogy képbe került egy Lengyelországban bejegyzett, de Érden irodával rendelkező civil szervezet, amelynek a nevére a pártból valaki jogosulatlanul számlatömböt vásárolt. Forrásaik szerint több probléma is van, egyfelől a párt pénzét a “kamu civilszervezeten” keresztül átfolyatva a ténylegesnél jóval magasabb bérleti díjat fizettek ki. Ehhez több száz valótlan számlát állítottak ki, amit mások nevében valaki vagy valakik alá is írtak – tehát okiratot hamisítottak.
 
Ezzel a trükkel, folyamatos hamisítások mellett állítólag közel 10 millió forint összeget tudtak kivenni a pártkasszából.
 
Megkeresték az ügyben az Állami Számvevőszéket, hogy megkérdezzék, hozzájuk érkezett-e bejelentés és vizsgálnak-e efféle visszaélést az MSZP gazdálkodásában. Azt felelték, hogy a párt aktuális ellenőrzése az év második felében kezdődik, amelynek során az időközben felmerülő kockázatokat, mint a szóban forgó történet is, górcső alá veszik. Visszamutattak arra is, hogy a korábbi ellenőrzések során már feltártak a szocialistáknál jogsértést. 2014-ben és 2018-ban is kedvezményes, illetve térítésmentes ingatlanhasználattal valósult meg a tiltott támogatás elfogadása. 
 
Szintén megkereséssel éltünk a Központi Nyomozó Főügyészségnél, ahol kérdésünkre megerősítették, hogy az általunk körülírt ügyben érkezett hozzájuk feljelentés és már folyamatban is vannak annak elbírálása. 

Párton belülről, egy a jelenlegi vezetéshez közel álló személy próbálja kirobbantani az ügyet? 

Már a PestiSrácok.hu-nak küldött e-mail is olyan információkat tartalmazott, ami belső szivárogtatóra utalt. Tegyük hozzá, hogy egy még el sem mondott interpelláció írásos szövegéhez sem fér hozzá akárki, márpedig minden jel arra utal, hogy valódi a dokumentum, ami két év után előhozta a kínos ügyet. 
 
Hatósági forrásból megtudta a portál, hogy a feljelentés Somogy megyéből érkezett az ügyészségre és olyan mellékleteket is tartalmaz, amelyekkel a feljelentő bizonyítani is kívánta állításait. 
 
Az utóbbi napokban, hetekben egyre élesebben rajzolódik ki az elégedetlenség és a változás igénye az MSZP-ben. Vannak, akik a párt mutatóinak javulását hiányolják, de vannak, akik néhány kiemelt politikus juttatásait sokallják, ahhoz képest, hogy mekkorára zsugorodott a párt az elmúlt években. Konfliktusok látszanak az EP lista névsora miatt is. 
 
Mindenképp azzal számolnak, hogy nagyot bukhatnak májusban, ami ha így lesz, az előrehozott tisztújítást is jelenthet. Tóth Bertalan elnöknek egy csúfos vereség után mindenképp illő lenne lemondania, hiszen ez a megválasztásakor ígért eredmények elmaradását jelenti. 
 
Úgy tűnik, nem mindenki bízná a választás eredményére és Tóth lelkiismeretére a kérdést. Ha ugyanis beigazolódik a sok milliós gazdasági  visszaélés, ráadásul bűncselekmény formájában, azt nem éli túl az MSZP jelenlegi elnöksége és biztos lesz az előrehozott tisztújítás. 

Kontrasztok: Hideg vidéki irodák, 12 milliós autó az elnöknek, új pozíciók, milliós fizetések

Nem csak az MSZP eredménytelensége, ismert politikusaik nevetségessé válása és a botrányok váltanak ki nemtetszést a párttagságban, hanem az a pénzszórás is, amelynek élvezője egy igen szűk réteg – állítják forrásaik. 
 
Elmondásuk szerint miközben a vidéken fűtetlen megyei irodákban dolgoznak a pártért, addig az elnökség olyan luxuskiadásokra költ, mintha az MSZP minimum 40 százalékos párt lenne. 
A halandóknak az alsóbb szinteken spórolniuk kell a villannyal, fűtéssel, a másoló papírral, de Tóth Bertalan pártelnök 12 milliós “szolgálati” Skodát kapott. Puch László egyik cége, igaz a frakció kasszából, de közel 6 millió forintot kap tanácsadás címen, méghozzá havonta. Harangozó Tamás pedig, aki egyébként 2017 nyarán sereghajtója volt ezen pénzügyi visszaélés feltárásának, mára ezt elfeledte és a közelmúltban, eddig a pártban nem is létező, hálózati igazgatói pozíciót kapott, bruttó 900 ezer forintos fizetéssel, 240 ezer forint havi díjért bérelt autót, méghozzá sofőrrel. Mindezt úgy, hogy a régióigazgatók bére ennek közel a fele, bruttó 4-500 ezer forint
– sorolta a furcsa kontrasztokat a párt egyik másik országos vezetője, aki még hozzátette, hogy a parlamentből kibukott Harangozó Tamás legfőbb bizalmasa, Heringes Anita 800 ezer forintot kap, mint programigazgató. Legutóbb azt is láthattuk, Kunhalmi Ágnesnek és Bangóné Borbély Ildikónak ilyen programot sikerült szerveznie.

A PestiSrácok.hu érdeklődésére, hogy mégis mit csinál, mi az a hálózati igazgató, forrásaik azt mondták, hogy a régiók felett, egyfajta szervező, összefogó szerepet tölt be – azaz ha jól értjük, a visszásságok, viták és pozícióharcok hátterében, csendben, Harangozó Tamás az MSZP második embere lett…

PestiSrácok.hu
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ