Cropped landscape
Belföld
Sajtóklub 2.0: A bevándorlókkal próbál hatalmat szerezni a baloldal
2019-02-2106:06
A bevándorlókkal akarja bebiztosítani magát a baloldal Európában és szerte a világban. Ahol ugyanis nagy számban élnek bevándorlók, ott a baloldali pártok jelentős fölényt élveznek szemben a kereszténydemokratákkal. Ezt azt jelenti, hogy szoros verseny esetén a bevándorlók el tudják dönteni egy választás kimenetelét. Erről beszélgettek az ECHO TV Sajtóklub 2.0 című műsorának vendégei. 
A baloldal Európában és világszerte is a gyávaság politikáját folytatja. Soha nem állnak ki a nemzeti érdekekért és azért a közegért, amelyet valójában képviselnek.
Teljes mértékig magára hagyták azt a kétkezi, melós osztályt, amely hagyományosan a baloldal bázisa volt.
Versenyt futnak azért, hogy áldozatként mutassák be magukat.
Ezt láthattuk, amikor az MTV-székházban tarkóra tették a kezüket, vagy amikor azon sivalkodnak, hogy elnyomják őket.
- fogalmazott Falusi Vajk.

Erre egészséges, normális gondolkodású ember nem lehet vevő. Ezért nem marad más számukra, mint a szavazó importálás - tette hozzá a 888.hu publicistája.
Szarvas Szilveszter a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese felhívta a figyelmet a Migrációkutató Intézet tanulmányára, amelyben arról írnak, hogy a 2004-es belga választásokkor az ott élő muszlimok 46 százaléka szavazott a szociáldemokratákra, 13 százalék a liberálisokra és csak 7 százalékuk a kereszténydemokratákra. Véleménye szerint 2019-ben már a 7 százalékot sem érnék el a kereszténydemokraták a 2015-ös migrációs hullámmal érkezők és az azóta folyamatosan Európát ostromló bevándorlók miatt. 
Dezse Balázs, a PestiSrácok.hu újságírója hozzátette: a családegyesítéssel tovább nőhet majd a bevándorlók száma. 
 
Falusi Vajk a legutóbbi francia választások kapcsán kifejtette: a bevándorlók mintegy 90 százaléka szavazott a baloldalra. 

Ez azt jelenti, hogy a bevándorlók el tudják dönteni egy választás kimenetelét - magyarázta.

Véleménye szerint el fog jönni az az időszak, hogy a keresztény jelzővel ellátott politikai formációk nem fognak tudni labdába rúgni Nyugat-Európában – mondta a 888.hu publicistája, hozzávéve: Merkel politikájánál látható, hogy a keresztény szót egyre inkább a centrumra cseréli. 

Teljes beszélgetés: 
ECHO TV - A nemzet hangja - Sajtóklub 2.0
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ