Cover
Belföld
Kocsis Máté: A Jobbik lassan a saját létezését is letagadja
2019-02-2120:46
A Jobbikról nyilvánosságra került felvételek a párt igazi arcáról tanúskodnak, ezért is hiteltelen az az együttműködés, amely a Jobbik és a baloldal között formálódik - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. A parlament tavaszi ülésszakára vonatkozóan a munkával kapcsolatban Kocsis Máté kifejtette: az ellenzéki botránypolitizálás ellenére hatékony törvénykezésre készül. 
Kocsis Máté számára hiteltelen, hogy az a Jobbik, amelyik akkor erősödött meg, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként rendőröket vezényelt Budapest utcáira 2006-ban, most összeborul a DK-val. 
Úgy véli, a jobbikosok a hatalom és a pénz megszerzéséért mindenre képesek. A saját múltjukat és lassan a létüket is le fogják tagadni.  
A Jobbikban egyhamar a következetlenség is probléma lesz - mondta. Követhetetlen, hogy ki, mi alapján maradhat a pártban, és kinek kell mennie – utalt Kocsis Máté Szávay Istvánra, aki végül lemondott miután nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen azzal dicsekedett, hogy megvert egy zsidó nőt, miközben még mindig a Jobbik politikusa a zsidókat listázó Gyöngyösi Márton és Bencsik János, aki maga gyűjtötte ki azokat az amerikai zsidókat, akik szerinte túl nagy befolyással rendelkeztek a kormányban.

Kocsis Máté nem látja, hogy lenne politikai racionalitása annak, amit az ellenzék csinál. Szerinte nincsen egy átlátható vagy bárki számára megérthető vagy akárcsak a maguk számára tisztázott politikai elképzelés, koncepció, amelyet követnek.

Velkovics Vilmos kérdésre reagálva közölte: a kormány a parlament tavaszi ülésszakában is el fogja végezni a munkáját. Az ellenzék ezt néhány percig akadályozhatja, vagy kivonulhat
A Fidesz-KDNP ugyanakkor olyan ügyekkel szeretne foglalkozni, mint a családvédelmi akcióterv elfogadása és a közelgő EP-választás, nem pedig azzal, hogy mit csinál az ellenzék - szögezte le a Fidesz frakcióvezetője. 
Kocsis Máté nem tudja, mi az ellenzék koncepciója, de azt igen, hogy teljesen romokban hever. 
Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ