Cropped landscape
Belföld
Fülöp Attila: Kulcskérdés a nevelőcsaládok támogatása
2019-02-1919:02
A kormány stratégiai kérdésként kezeli a családok támogatását, ezen belül kulcskérdésnek tartja, hogy segítse a nevelőcsaládokat - mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a Somogy megyei Nagybajomban kedden.
Fülöp Attila a "Befogadlak" nevelőszülői program keretében tartott nevelőszülő-toborzó napon mondott köszöntőjében azt mondta: a nevelőcsaládok azoknak a gyermekeknek nyújtanak kezet, akiket valamilyen okból nem a vér szerinti szüleik nevelnek.
    
Hangsúlyozta: Magyarországon 23 ezer gyermek van a gyermekvédelem rendszerében, nem mindegy, hogy a nevelőszülők munkája révén miként alakul a jövőjük és az ő utódaik jövője, biztonságos, szeretetteljes közegben élhetnek-e, vagy később is a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszerre szorulnak.
    
A "Befogadlak" nevelőszülői program azért kezdődött el fél évvel ezelőtt, hogy "beszéljünk a nevelő családokról, meg tudjuk mutatni", milyen munkát végeznek, mi az a hivatás, amit nevelőszülőként mások helyett is ellátnak - közölte az államtitkár.
    
Fülöp Attila kiemelte, a kormány igyekszik minden támogatást megadni a nevelőszülőknek; 2014-től foglalkoztatotti jogviszonynak minősül a nevelőszülőség, az idén a költségvetésből a tavalyinál 850 millió forinttal több jut a nevelőszülői hálózatok finanszírozására, jövőre pedig bevezetik a nevelőszülői gyedet.
    
A nevelőcsaládok pénzügyi stabilitásának biztosítása mellett a legfontosabb mégis az, hogy legyen elhivatottság, ami a nevelőszülőknek a gyermekekért, a családért, a közösségért, az országért vállalt felelősségvállalásban mutatkozik meg - közölte.
    
Móring József Attila (KDNP) somogyi országgyűlési képviselő azt hangoztatta, hogy ha a nevelőszülő "a családokban megszokott" szeretettel fordul a nevelt gyermekek felé, jó lesz a kapcsolatuk, ami jó lesz a gyermekeknek, s általuk jobb lesz a világ.
    
Czeferner Józsefné (Fidesz-KDNP), Nagybajom polgármestere arról szólt, hogy hatgyermekes családban nőtt fel, ahol a gyermek, az unoka ajándék volt. Szavai szerint a nevelőszülők közügyet szolgálnak, a vér szerinti szülők helyett gondoskodnak a gyermekek bölcsődésbe, óvodába, iskolába járatásáról, mindezt úgy, mintha a sajátjaik lennének.
    
Pirka Mátyás, a Somogyban közösségfejlesztéssel és szabadidős szolgáltatással foglalkozó "Alternaiv" Ifjúsági és Kulturális Egyesület elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon több száz, több ezer gyermek vár szerető otthonra, a nevelőszülőség pedig olyan munkalehetőség, amely megélhetést tud nyújtani családi háttér biztosítását vállaló álláskereső szülőknek.
    
Az MTI a helyszínen úgy értesült, hogy Somogyban mintegy 940 gyermek van gyermekvédelmi gondozásban, közülük mintegy 450-en élnek nevelőszülőknél, többségük 4-6 éves korban talált családra.
    
A nevelőszülő-toborzónapon mintegy kétszáz nevelőszülő és a hivatás iránt érdeklődő vett részt. Több, az MTI munkatársa által megkérdezett nevelőszülő azt mondta: ehhez a munkához a gyerekszeretet mellett elhivatottság és egy olyan igény kell, hogy valakit sok gyermek vegyen körül.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ