Cropped landscape
Belföld
Botrány törhet ki az MSZP-ben a választmányi ülésen történtek miatt
2019-02-1916:49
Egyre hangosabb a zúgolódás az MSZP-ben és a párt meghatározó szereplői, vezetői is egymásnak feszültek a hétvégi választmányi ülés, illetve kongresszus után. A felháborodást az okozza, hogy Tóth Bertalan az alapszervezetek megkerülésével, kvázi a párttagság támogatottsága nélkül került az EP-lista első helyére. Az elnökségi ülésen ugyanis nem az a névsor került elfogadásra, amiről a helyi alapszervezetekkel szavaztattak – tudta meg a PestiSrácok.hu. De nem ez az egyetlen probléma. A választmányi ülésen készült felvételeket visszanézve derült ki, hogy csalhattak is a szavazáskor. A PestiSrácok belső informátora állítja, akkora a fejetlenség a pártban, amire még nem volt példa – felrúgták saját alapszabályukat, szervezeti és működési szabályzatukat, most pedig éppen arra készülnek a Párbeszéddel való együttműködés jegyében, hogy a már kongresszuson, azaz legfelsőbb szinten elfogadott listát megváltoztassák. 
Két lehetséges változatot támogatott a helyi alapszervezetekben az MSZP pártagsága az EP-lista kapcsán. Az egyik lehetőség az volt, hogy Ujhelyi István vezeti a listát, őt követi Szanyi Tibor és a harmadik helyen Gurmai Zita áll. A másik az, hogy ha Ujhelyi – belátva hogy a személye körüli botrányok sokat árthatnak pártja EP-választáson való szereplésének – hátrébb lép, akkor Szanyi Tibor vezeti a listát, őt követi Ujhelyi, a harmadik marad Gurmai. Arról, hogy a pártelnök, Tóth Bertalan is rákerülhet a listára, pláne vezetné azt, szó sem volt korábban, így ez a megyei elnököket is meglepetésként érte a választmányi ülést megelőző kibővített elnökségi ülésen – mondta a PestiSrácok.hu-nak az MSZP egyik oszlopos tagja.

Tóth Bertalan EP-listára kerülésével mindenkit megkerült az elnökség

Ezzel a legfőbb probléma az – magyarázta – hogy bármilyen választásról is legyen szó, a listára úgy lehet felkerülni, ha valakinek a személyére javaslat érkezik, róla előbb a helyi alapszervezetek szavaznak, majd a megyei választmány. A megyei elnököknek tehát az alsóbb szinteken már megszületett döntést tett képviselniük az elnökség előtt.
Tóth Bertalan pártelnök tehát önkényesen foglalta el a lista első helyét, amiről az alsóbb szinteken senkit meg sem kérdeztek és ez sokaknak nem tetszik. De az is meglepetés volt, hogy Gurmai végül nem a harmadik, hanem a hatodik helyre került
– fogalmazott a forrás.

De állítólag nem volt az egyetlen visszássága a választmányi ülésnek és az EP-lista elfogadtatásának. 

Még a saját választásukon is csalnak a szocialisták?

Arról is megszavaztatták az országos választmányi tagokat, hogy nyílt szavazáson, kézfelemeléssel, vagy zárt, titkos szavazáson, írásban adják le a voksokat. Erről kéz feltartással szavaztak és kihirdetett eredmény szerint az állás döntetlen lett, 42-42. Végül nyílt szavazás lett. 

Két szempontból előnyösebb a nyílt szavazás, ha nem tiszta a helyzet – mondta az informátor. Ilyenkor mindenki sokkal óvatosabb, körültekintőbb, hiszen mindenki tudni fogja hogy szavazott, ezért aztán ne is feltétlenül úgy emeli a kezét, ahogy szíve szerint tenné. Másfelől a zárt szavazással ellentétben itt a voksoknak nincs írásos nyoma, így sokkal könnyebb elszámolni, manipulálni. 

A választmányi ülésről valaki felvételt készített, amit azóta visszanéztek és alaposan ki is elemeztek. Megállítgatva a felvételt a feltett kezeket is pontosabban összeszámolták. E szerint állítólag nem volt döntetlen az arány, hanem jóval többen szerettek volna titkos szavazást. Erre 42-en, míg a nyílt szavazásra csak 35-en emelték a kezüket. Az eredményben pedig az is közrejátszott, hogy olyanok is szavaztak, akik nem szavazhattak volna, mert nem választmányi tagok – állítja a felvétel tanúságára hivatkozva a PestiSrcáok forrása.

Kongresszusi döntést követően is módosítanának a listán

Vitától hangsoan, rossz hangulatban, de lezajlott végül a választmányi és megszületett a lista, amit a kongresszus elé vittek, az élén Tóth Bertalannal. A párttagság még fel sem ocsúdott a meglepetésből, jött az újabb megdöbbentő bejelentés. 

A kongresszussal előbb elfogadtatták a listát, majd a szavazást követően jelentették be, hogy még egyeztetnek a Párbeszéddel, és a megállapodás alapján még összefésülik majd a már elfogadott listát. 

A forrás szerint ez megint csak teljesen abszurd, hiszen az alulról szerveződő rendszerben az alapszabályuk szerint a kongresszusi határozat a legmagasabb szintű, így az ott elfogadott listán változtatni szabályosan csak akkor lehetne, ha újabb kongresszust hívnának össze, és ott a módosítást megszavaznák, de erre nyilvánvalóan nem fog sor kerülni. 

Már előre hatalmas buktára készül az MSZP

A lista további szereplőinek, azok sorrendjének pláne nem sok jelentősége van, legfeljebb presztízs kérdés. Még az MSZP-n belül is legfeljebb 8 százalékos eredménnyel számolnak, ami azt jelenti, hogy egy képviselőjük mehet majd Brüsszelbe. A kettő már a csodával határos lenne. Ezért is gondolják azt most sokan, hogy Tóth Bertalan azért ült a lista élére mert előre menekül. Egy komoly választási vereség után, várhatóan le kell mondania az elnökségről, amit így Európai Parlamenti képviselőségre cserélhet. 

Egyik szavukkal ütik a másikat – Tóth már tagadja, hogy Brüsszelbe menne

Tóth egy interjúban már a választmányi ülést követően kijelentette, hogy nem megy Brüsszelbe. Állítólag erről az elnökségben is szó esett, ahol ígéretet tett, hogy ezt a szándékát írásba is adja. Ez esetben viszont felmerül a kérdés, hogy miért kellett saját alapszabályukat és a helyi alapszervezetek, megyei választmányokat megkerülve módosítani az elfogadott lista tervezeten és annak élére tenni a pártelnököt. Valaki tehát nem játszik egyenesen: vagy Tóth Bertalan veri át a párttársait vagy az  egész MSZP nézi hülyének a saját választóit és olyan listára kérik majd májusban a voksokat, amit maguk sem tartanak másnak csak trükközésnek! 

“Ekkora káosz és fejetlenség még soha nem volt az MSZP-ben” – Tisztújítás jöhet?

Az egész választmányi ülés nem szólt másról csak jogászkodásról és csibészkedésről. Ebben a pártban pedig még soha nem volt ekkora fejetlenség és káosz mint most és ezt a párttagság is világosan látja. A vezetőink viccet csinálnak a Magyar Szocialista Pártból, ami ennél többre érdemes – elég csak a Suzuki gyár előtt történtekre, vagy a Parlament folyosóján Bangóné és Kunhalmi által tartott táblákra gondolni, amit ugye a sajátjaink nyomtak a kezükbe… – fogalmazott a PestiSrácok MSZP-s belső forrása és hozzátette, egyre többeknek az a véleménye és a szándéka is a pártban, hogy mielőbb tisztújítást tartsanak. 

Az ÁSZ is vizsgálhatja az MSZP zűrös pénzügyeit

A hétvégén írta meg a PestiSrcáok, hogy kiszivárgott az MSZP Pest megyei elnökének választmányi ülésre tervezett interpellációja – amit végül elhalasztottak. Az interpelláció szerint olyan súlyos pénzügyi visszaélések történtek a pártban, amelyekre ha fény derülne az ÁSZ felfüggeszthetné az MSZP támogatását. 

Úgy tudjuk, 2016-os, illetve azóta tartó ügyről van szó, olyan keresztbeszámlázásokról mely az irodabérléseket érinti, illetve egy lengyelországi civil szervezetről, amin keresztül milliókat vehettek ki a pártkasszából. Megkerestük az Állami Számvevőszéket és megkérdeztük, hozzájuk történt-e bejelentés az ügyben és vizsgálódnak-e pénzügyi visszaélések kapcsán az MSZP-nél. 

Két ellenőrzésen is megbuktak már a szocialisták

Válaszában az Állami Számvevőszék azt írta, a 2017-ben és a 2018-ban lezárt ÁSZ vizsgálat is talált pénzügyi szabálytalanságokat az MSZP-nél. 

Emlékeztetnek, hogy az ÁSZ 2017. június 13-án zárta le a Magyar Szocialista Párt 2013-2014. évekre vonatkozó ellenőrzését. Az ÁSZ ellenőrzése feltárta, hogy 2014-ben az MSZP kedvezményes bérleti díj, illetve térítésmentes ingatlanhasználat formájában jogszerűen igénybe nem vehető, jogi személyektől származó, mintegy 3,1 millió forint összegű tiltott, nem pénzbeli hozzájárulást fogadott el.

Az MSZP akkori elnöke határidőben befizette a központi költségvetésbe a tiltott, nem pénzbeli hozzájárulás miatt megállapított mintegy 3,1 millió forintot – teszik hozzá.  2018. január 11-én fejezték be a párt 2015-2016. évekre vonatkozó ellenőrzését. Megállapították, hogy az MSZP a törvényi előírás ellenére nem végezte el a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások törvényben előírt értékelését. 

Az ÁSZ azt állapította meg, hogy a párt 2015-2016-ban 2 millió 25 ezer Ft értékben tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől kedvezményes ingatlan bérlet formájában – írják. 

Hozzáfűzik, hogy a 2015-2016. évekre vonatkozó ellenőrzése során az ÁSZ azt is megállapította, hogy az MSZP a könyvvezetési, nyilvántartási-, és ellenőrzési rendszerét nem az előírásoknak megfelelően működtette. Továbbá a kiadások kifizetése során – a jogszabályi és belső szabályzatok előírásai ellenére – a párt elmulasztotta az utalványozást, és nem hivatkozott a könyvviteli számlákra, így nem gazdálkodott a közpénzekkel átlátható és ellenőrizhető módon. 

Mindez felvetheti a megkeresésében szereplő pénzügyi visszaélések lehetőségének megvalósulását – fogalmaznak. 

Megjegyzik továbbá, hogy néhány hónap múlva kezdődik a soron következő, esedékes ÁSZ vizsgálat az MSZP-nél, ugyanis a vonatkozó törvényi előírások szerint 2019 második félévében kezdhetik meg azoknak a pártoknak az 2017-2018. évekre vonatkozó ellenőrzését, amelyeknél a 2016. év az utolsó ellenőrzött év. Ezek a pártok a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Magyar Liberális Párt – a Liberálisok, a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd Magyarországért Párt és az Együtt – a Korszakváltók Pártja.

Ezen kívül továbbá összetett kockázatelemző rendszert működtetnek, amelybe folyamatosan gyűjtik az ellenőrzött szervezetekkel kapcsolatos információkat. A kockázatelemzés eredményeit pedig az egyes ellenőrzések tervezése és lefolytatása során felhasználják. 

Vagyis a hamarosan kezdődő vizsgálatban a most felmerült ügy, mint esetleges visszaélési kockázat is górcső alá kerülhet.

PestiSrácok.hu
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ