Cropped landscape
Belföld
Böröcz László: Elutasítjuk a brüsszeli bevándorláspárti terveket
2019-02-1911:37
A Demokratikus Koalíció (DK) és az MSZP a munka törvénykönyvének módosításáról, a KDNP a magyar ápolók napjáról, a Fidesz pedig az európai parlamenti választásról beszélt kedden napirend előtt az Országgyűlésben. 
 Fidesz: Elutasítjuk a brüsszeli bevándorláspárti terveket
             
Böröcz László (Fidesz) arról beszélt, hogy a Fidesz és a KDNP következetesen elutasítja a brüsszeli bevándorláspárti terveket, amelyek a Soros-tervnek megfelelően bevándorlókontinenssé tennék Európát. A brüsszeli elit nem akar a terv megvalósításáról letenni, semmibe veszi az emberek véleményét - hangsúlyozta. Rámutatott: Frans Timmermans, a bevándorláspártiak csúcsjelöltje az MSZP-kongresszus vendége volt, és  újra hitet tett a kötelező kvóta mellett, az MSZP pedig "állva tapsolta meg" "Soros György bizalmasát". Ugyanakkor rendkívül álságosnak nevezte, hogy Frans Timmermans azt nem zárta ki, hogy az MSZP a "zsidózó, cigányozó Jobbikkal együttműködjön".

Kijelentette: a májusi EP-választás tétje meg tudják-e állítani a Timmermans vezette bevándorláspárti erőket.

Dömötör Csaba államtitkár a kormány hétpontos családvédelmi akciótervéről szólva kijelentette: a kormányoldal az itt élő családokra akar több pénzt költeni, akik pedig kinyitnák a határokat, azok a bevándorlásra.

Szerinte Frans Timmermans az "ellenzéki tábor gondolatszponzora", aki "robotpilóta" üzemmódban támadja Magyarországot.

 KDNP: Elismerés és a köszönet az ápolóknak
          
Nacsa Lőrinc (KDNP) a magyar ápolók napja alkalmából a Fidesz-KDNP nevében elismerését és a köszönetét fejezte ki az ápolóknak, akiket az egészségügy ellátórendszer pilléreinek nevezett. Elmondta: a kormány elismeri az ápolók áldozatos munkáját, hiszen 2016 és 2019 között átlagosan 65,5 százalékkal, a következő három évben pedig további 72 százalékkal növekszik a szakdolgozók bére, valamint folytatódik a  "soha nem látott kórházfelújítási program és a nővérszállók felújítása is. A KDNP képviselője szerint ezt a munkát akkor lehet folytatni, ha nem olyan célokra kell költeni a pénzt, amire a magyar emberek már nemet mondtak. Hozzátette: látható, hogy Németország egyes tartományaiban például már többet költenek a bevándorlókra, mint az egészségügyre. Szerinte az európai parlamenti voksoláson két választás van: a bevándorláspárti magyar ellenzék, vagy a magyar embereket érdekeit előre helyező Fidesz-KDNP listája. 

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint a 2010 előtti kormányok elbocsátásokkal értékelték az ápolók munkáját, az ottmaradók bérét pedig csökkentették, ezzel szemben, 2010 után emelkedett a szakdolgozók bére, és 8,5 milliárd forint értékben újítanak fel nővérszállókat, valamint ösztöndíjat biztosítanak az ápolói tanulmányok elvégzésére. 

Az államtitkár arra is kitért, hogy felmérések szerint a "bevándorlási frontországokban", így Franciaországban, Olaszországban és Németországban is nőtt egyes fertőző betegségek megjelenésének aránya.      
    
MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ