Cropped landscape
Kultúra
A trianoni békeszerződés hatásait feldolgozó mű megírására hirdet pályázatot az Operettszínház
2019-02-1818:36
A trianoni békeszerződés aláírásának körülményeit és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgáló zenés színpadi mű megírására hirdet alkotói pályázatot a Budapesti Operettszínház.
Az intézmény hétfői közleménye szerint a leendő mű lehet opera, operett, musical, daljáték vagy más zenés nyelvezetű, énekes, és a színházi formáknak megfelelő színpadi alkotás, amely még nem került nyilvános színpadi bemutatásra. A kiírásra olyan alkotók, alkotópárosok vagy csoportok nevezhetnek, akik konkrét elképzeléssel rendelkeznek a megadott téma megzenésítését, színpadi adaptációját illetően. 

A pályaműveket szeptember 30-ig várják elektronikusan a trianonpalyazat@operett.hu e-mail címre, vagy postai úton a Budapesti Operettszínház címére. Jelentkezni az alkotók nevével, a nevezett mű címével, szinopszisával, és a teljes szövegkönyvvel lehet, amelyet négy példányban kérnek a kiírók. 

A kézírásos vagy számítógépes programmal készített partitúrát és zongorakivonatot, valamint a már elkészült hangzóanyagot hanghordozón rögzítve szintén négy példányban kérik mellékelni, a kitöltött és aláírt pályázati adatlappal együtt, amely a színház honlapjáról letölthető. 

A benyújtási határidőre a mű legalább 50 százalékának kész kell lennie. A pályázatok elbírálási határideje október 31., a nyerteseket a színház holnapján teszi közzé. A legjobbnak ítélt alkotást a Budapesti Operettszínház a 2020/2021-es színházi évadban mutatja majd be.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ