Cropped landscape
Belföld
Országgyűlés Hivatala: Legitim a szavazógépek működése
2019-02-1515:18
Az Országgyűlés Hivatalának álláspontja nem változott, továbbra is szabályosnak tartják a szavazógépek kártya nélküli működését - közölte a hivatal az MTI-vel, miután Demokratikus Koalíció (DK) pénteken sajtótájékoztatón arra kérte Kövér László házelnököt, adjon engedélyt az ellenzéki pártoknak a parlament elektronikus szavazógépeinek és az azokat működtető rendszernek az átvizsgáltatására.
Oláh Lajos (DK) országgyűlési képviselő a kezdeményezést azzal indokolta, hogy tavaly december 12-én, amikor a parlament többek között a munka törvénykönyvének módosításáról döntött, a szavazógépek képviselői kártya nélkül is működtek.
    
Az Országgyűlés Hivatala az MTI-vel pénteken azt közölte: álláspontjuk nem változott, továbbra is szabályosnak tartják a szavazógépek kártya nélküli működését, és törvényesnek a december 12-i parlamenti szavazási eljárást.
    
A hivatal a december 12-i ülésnapot követően kiadott közleményében azt írta: az ülésnapon követett, a szavazatszámláló gép alkalmazásával lefolytatott szavazási eljárás minden tekintetben megfelelt az országgyűlési törvényben foglalt, a személyes joggyakorlás kötelezettségét előíró rendelkezésnek, függetlenül attól, hogy a képviselőknek szavazataik leadásához nem kellett azonosító kártyáikat elhelyezni a szavazatszámláló gépben, a rendszer ugyanis enélkül is alkalmas arra, hogy a politikai megállapodás alapján elfogadott ülésrendben a saját üléshelyéről szavazó képviselőt név szerint azonosítsa. A kártyás azonosítás nélküli határozathozatali eljárást az Országgyűlés korábban többször, huzamosabb ideig alkalmazta, legutóbb amikor az ülésterem felújítása miatt az Országgyűlés plenáris üléseit a felsőházi teremben tartotta.
    
Az automatikusan rögzített szavazási eredmények nyilvánosak, az Országgyűlés honlapján megismerhetők - írta a hivatal megjegyezve: az ellenzéki képviselők is ily módon adták le voksukat az akciót kiváltó munkatörvénykönyvének módosításánál.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ