Cropped landscape
Belföld
Sajtóklub 2.0: Soros György minden eddiginél erősebben kíván részt venni az EP-választásokban
2019-02-1406:04
Nincsenek jó formában azok a bevándorláspárti erők, amelyeket most Európában támogat, ezért muszáj volt megszólalnia, reflektorfénybe kerülnie - ezt mondta Soros György napokban megjelent véleménycikke kapcsán Falusi Vajk az ECHO TV Sajtóklub 2.0 című műsorában. A 888.hu publicistája szerint a milliárdos a májusi európai parlamenti választáson minden eddiginél erősebb támadásra készül és minden eddiginél erősebben kíván benne részt venni.
Falusi Vajk elmondta: Soros György megnevezte azt, hogy hogyan és miképp képzeli el Európa jövőjét, kitette a lapjait az asztalra. Kiemelte: ugyanazon a platformon jelent meg a mostani írása is, ahol korábban leírta azt is, hogy 20 milliárd eurót kellene fordítani évente a bevándorlók integrációjára, valamint Európának évente egymillió embert kellene befogadnia.
Szabó Gergő, a Pestisrácok újságírója úgy fogalmazott: Soros György valahol mindig megjelenik, és valahogy mindig diktálni tud. Hozzátette: miután a Soros-féle Amnesty International két munkatársa is öngyilkos lett, egy külső vizsgálatból kiderült, hogy a jogvédő szervezeten belül jelen van a rasszizmus és a nemi elnyomás.

Miközben szegény Soros György a jóságos szemeit Európára vetíti, még a saját kis szervezetében sem tud rendet tenni. Ha ott rasszizmus van, akkor mi vár Európára?
- tette fel a kérdést.

Dezse Balázs, a Pestisrácok újságírója elmondta: az olasz NGO-k legújabb ötlete, hogy egyesíteni kell a migráns családokat, ők így oldanák meg a demográfiai válságot.  

Orbán Viktor ötletei Európa jövőjével kapcsolatban nekem sokkal jobban tetszenek
- tette hozzá.

Teljes adás:
ECHO TV - A nemzet hangja - Sajtóklub 2.0
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ