Cover
Belföld
Fodor Gergely: Célunk, hogy minden magyar ember identitásává váljon a Vár
2019-02-1321:37
Folytatódik a Budai Várnegyed rekonstrukciója, amelynek célja, hogy az emberek visszakapják a Várat. A kormány támogatja a Nemzeti Hauszmann Programot, ehhez a következő három évre 36 milliárd forintot biztosít. Az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Fodor Gergely, miniszteri biztos úgy fogalmazott: a minimum célkitűzésünk az, hogy legalább élmény szinten minden magyar ember identitásává váljon a Vár, mert ez a terület az elmúlt időszakban sajnos kiszakadt a főváros szövetéből.
Fodor Gergely szerint a Vár környékét élettel kell megtölteni, hiszen ma egy kicsit díszlet jellegű a Várdomb. Úgy fogalmazott: azt szeretnénk, ha visszatérnének ide az emberek. Ennek megfelelően számos nagyszabású programot is terveznek a helyszínen.

A miniszteri biztos kiemelte: 

a Hauszmann program keretein belül nekikezdenek a kertek, közparkok, sétányok várfalak megújításának, azért, hogy könnyű legyen feljutni a Várba, és jó legyen ott időt tölteni.

Emellett az 1945 és 1990 között ideológiai okokból elpusztított történelmi épületek rekonstrukciója is meg fog kezdődni. Mint mondta: kívülről az épületek az ismert arcukat fogják mutatni, belül viszont gépészetileg, mérnöki szempontból abszolút 21. századi épületek lesznek.


Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ