Cropped landscape
Gazdaság
Fónagy János: Tartsák magukat a szakszervezetek a megállapodáshoz
2019-02-0621:16
Tovább folytatódik a béralku az állami vállalatok szakszervezetei és a vezetés ill. a tulajdonos, a magyar állam között. Az eddigi 2017-2019-es megállapodás betartásához viszont ragaszkodik a kormány, ahogyan maga is betartotta azt - közölte Fónagy János, az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. 
A meglévő bérmegállapodás mellett új egyezséget szorgalmaznak a munkavállalói érdekképviseletek az állami vállalatoknál. A jelenleg érvényben lévő, 2017-ben megkötött és ez év végéig szóló egyezség szerint 30 százalékos bérfelzárkóztatást kell végrehajtani. 2019-re ebből átlagosan öt százalék jut. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke sikeresnek értékelte a megállapodást, de szerinte a cégeknek nagy szükségük van további munkaerőre, az ő toborzásukhoz pedig további átlagosan nyolc százalékos felzárkóztatásra van szükség. A tárgyalások során többéves megállapodás megkötését is szorgalmaznák, évente két számjegyű bérfelzárkóztatási pályával.

A kormány álláspontja szerint először végre kell hajtani a 2017-ben megkötött 3 éves bérmegállapodást, amelyben az is szerepel, hogy ezalatt nem lépnek fel további bérigénnyel a szakszervezetek - közölte Fónagy János. A nemzeti vagyonért felelős államtitkár hozzátette: a kormány teljes egészében betartotta a megállapodás ráeső részét. A 2017-es bérmegállapodásban szereplő összeget az állam maradéktalanul rendelkezésre bocsájtotta illetve a 2019-ben esedékes 5 százalékos emelést folyósítja - tette hozzá.
A munkabéke további megóvása érdekében már folynak a szokásos, éves bértárgyalások az érdekvédelmi szervezetek és a kormány között - közölte Tóth Kriszta kérdésére az államtitkár, aki egyúttal jelezte: a megállapodás mellett ugyanolyan fontos az évenkénti 8 százalékos minimálbér emelésnek a hatása illetve a legalacsonyabb szakmunkásbér növekedése is. 

Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ