Cropped landscape
Gazdaság
Novák Katalint és az EKB igazgatósági tagját is elismerték
2019-02-0411:09
A Magyar Nemzeti Bank által alapított Lámfalussy-díjat Yves Mersch, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatóságának tagja, a Banque Centrale du Luxembourg korábbi elnöke, a Popovics-díjat pedig Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kapta - tájékoztatta erről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-t.
Az MNB kiemelte: Yves Mersch 1998-as megalakulása óta tagja az EKB Általános Tanácsának, az EKB Kormányzó-tanácsának pedig a legrégebb hivatalban lévő tagja.
    
A luxemburgi születésű jogász egyebek mellett a francia becsületrend lovagja, a University of Luxembourg tiszteletbeli professzora, több nagy nemzetközi szervezetben például a Nemzetközi Valutaalapban (IMF) és a Világbankban - képviselte országát, valamint a magánszektorban több ágazatban is tevékenykedett.
    
Novák Katalin 2014. óta tölti be államtitkári pozícióját, ahol három gyermek édesanyjaként elkötelezetten képviseli a magyar családok, a fiatalok és idősek ügyét - mutatott rá a jegybank utalva arra, hogy az államtitkárt a gyermekvállalás ösztönzését szolgáló kormányzati intézkedések miatt tüntették ki.
    
Az államtitkár számos magyarországi elismerés mellett - például a Nagycsaládosok Országos Egyesületének díja - a Francia Nemzetgyűlés emlékérmét is elnyerte 2017-ben, illetve a Francia Köztársaság Becsületrendje lovagi fokozatával tüntették ki.
    
A jegybank felidézte, az euró "atyjának" nevét viselő Lámfalussy-díj célja, hogy elismerje azon nemzetközileg is kiemelkedő szakmai teljesítményeket, amelyek befolyással vannak a nemzetközi monetáris politikára.
    
Az MNB első elnökéről elnevezett Popovics-díjjal a kiemelkedő szakmai munkát nyújtó hazai és külföldi közgazdászokat díjazza a jegybank - jegyezték meg.
    
Az MNB közölte: a díjátadó gálaestet követően, hétfőn tartják meg a Lámfalussy Lectures szakmai konferenciát. A több jegybankelnök részvételével zajló rendezvény idei központi témája a következő évtizedben várható európai és ázsiai felzárkózás.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ