Cropped landscape
Gazdaság
Újabb intézkedések a munkaerőhiány csökkentésére
2019-02-0313:38
Újabb, foglalkoztatást elő-segítő intézkedéseket helyezett kilátásba a pénzügyminiszter. Varga Mihály a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta: az aktív lakosság 70 százalékának van állása, és ezzel 3 és fél százalékra csökkent a munkanélküliség. Továbbra is keresik azokat a lehetőségeket, amelyekkel ellensúlyozni tudják a térségenként jelentkező munkaerőhiányt.
Varga Mihály a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában úgy fogalmazott: több szó esik egy lehetséges új gazdasági válságról, mint amennyi ebből a magyar gazdaság teljesítményén látszik. A miniszter ugyanakkor hozzátette: a világgazdasági lendület kezd kicsit visszaesni, és ezeket a hatásokat Magyarország sem tudja kizárni, erre érdemes felkészülni. 

A kormány olyan intézkedéseket kíván hozni, amelyek megvédik a munkahelyeket, a bérnövekedés ütemét; törekszenek arra, hogy a fejlesztések ne álljanak le, ne törjön meg a fogyasztás lendülete, és a bérek, nyugdíjak megtartsák vásárlóerejüket. Több minisztériumban is folyik tervezés, amely alapján gazdaságvédelmi programot alakíthatnak ki tavasszal - közölte a pénzügyminiszter. Varga Mihány az OECD csütörtökön kiadott országelemzéséről szólva kitért arra: a nemzetközi intézmények utólag javítani szokták a magyar gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozásaikat. 

A miniszter szerint a 2018-as év jó példa arra, hogy mennyire pesszimista volt az elemzői várakozás; 3,5 százalék volt a legkedvezőbb előrejelzés, ugyanakkor a tavalyi magyar gazdasági növekedés 4,6-4,7 százalék lesz - mutatott rá. A magyar gazdasági növekedést húzó tényezők közül a pénzügyminiszter kiemelte a lakossági fogyasztás és a beruházások bővülését. Varga Mihály hangsúlyozta, a munkaerőpiacon az elmúlt években jelentős változás történt, Magyarországon a mintegy 12 százalékosról 3,6 százalékosra csökkent a munkanélküliség, néhány ágazatban munkaerőhiány alakult ki. 

A magyar kormány nem a bevándorlással kívánja megoldani a foglalkoztatást, a rendelkezésre álló hazai tartalékot szeretnék mobilizálni - jelezte. A magyar munkaerő tartalékának a jelenleg még inaktívakat, a közfoglalkoztatottakat és a munkanélkülieket nevezte, kiemelve a nők, valamint a nyugdíjasok foglalkoztatottsági arányának növelését. Varga Mihály elmondta: a következő hónapokban terveznek három-négy olyan intézkedést, amelyek tovább erősítenék a foglalkoztatás lehetőségét mindenki számára.

ECHO TV - A nemzet hangja - Híradó/MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ