Cropped landscape
Gazdaság
Nagy béremelés jöhet 2019-ben is
2019-02-0209:02
Jelentősen nőnek idén is a keresetek a Magyar Idők által megkérdezett munkaadói és munkavállalói képviseletek szerint. A bértárgyalások még folynak, ugyanakkor az már látható, hogy sok helyen több mint tíz százalékkal emelkedhet a dolgozók keresete. A kafetéria-rendszer átalakítása nem hozott jövedelemveszteséget.
A legtöbb helyen még folyamatban vannak a bértárgyalások, ám sok helyen már lezárultak az egyeztetések, s jellemzően az új üzleti évtől mindenhol várható béremelés. 

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke a Magyar Idők kérdésére nem tartja valószínűnek, hogy két számjegyű mértékben emelkedjenek a keresetek, ám abban biztos, hogy átlagosan ahhoz közeli emelésben bízhatnak a munkavállalók. A tisztségviselő felidézte: a munkaerőhiány továbbra is meghatározó, ám kedvező, hogy a becslések szerint lassult a folyamat, tehát kisebb mértékben nő azoknak a pozícióknak a száma, ahova szakembert keresnek a cégek. Ennek oka többek közt a termelékenységi és hatékonyságnövelő beruházások végrehajtása. Rolek hozzátette: pontos adatok még nincsenek, de tavaly számos vállalkozás végrehajtott olyan beruházásokat, amelyekkel kiváltható vagy csökkenthető az élőmunkaigény. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a munkaerőhiány ne okozna idén is problémákat. 
 
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke  megerősítette, szerinte 2019-ben is meglehet a két számjegyű keresetfelzárkózás. A munkaerőpiacon ugyanis továbbra is a kereslet dominál, a szakembereket pedig meg kell fizetniük a cégeknek, így az elmúlt években tapasztalt folyamatokban érdemi változás nem várható.

A Liga Szakszervezetek arról tájékoztatott, hogy a bértárgyalások sok helyen még folyamatban vannak, kétféle tendencia tapasztalható. Egyfelől a cégek bizonyos része továbbra is két számjegyű emelést hajt végre, másfelől a vállalatok egy része már csak alig öt százalékkal zárkóztatná fel a kereseteket. Utóbbi, kisebb mértékű ajánlat mögött sok helyen ugyanakkor az az indok, hogy az elmúlt években jelentős emeléseket hajtottak végre. Több cégnél a juttatási keret megemelése és egyéb, a dolgozók helyzetét javító intézkedések is a megállapodások között szerepelnek. 
 
A konföderáció eddigi tapasztalatai szerint a kafetéria-rendszer átalakítása miatt nem érte jelentős nettójövedelem-kiesés a munkavállalókat. A Liga arra emlékeztetett, nyolcszázalékos bérajánlást is tettek a felek a minimálbér-megállapodáskor, így az az irányadó a tárgyalások során is. A minimálbérekkel kapcsolatban hozzátették: a bérminimum hatvan százalékkal emelkedik 2016 és 2020 között, ami jelentősen javít sok munkavállaló anyagi helyzetén, s a legkisebb keresetűek többségét a középfokú végzettséghez köthető bérezés érinti. 
 
A Magyar Idők által megkérdezett munkaadói és munkavállalói képviseletek tavaly is alacsonyabb béremelésre számítottak, jellemzően egy számjegyűre. Ugyanakkor több cég év közben is végrehajtott korrekciót, így a szakértők 2018 egészére 11 százalék feletti átlagbér-emelkedéssel számolnak.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ