Cropped landscape
Gazdaság
Varga Mihály: Egy város fejlődését komoly ipari beruházás indíthatja el
2019-02-0106:23
Azoknak a magyar városoknak, amelyek az elmúlt évtizedben sikeres pályát futottak be, a kezdőlökést valamilyen ipari fejlesztés adta - jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön Szegeden.
Varga Mihály a Szeged 2030 program keretében tartott találkozón példaként Győrt és Kecskemétet említve azt mondta, egy nagyobb ipari beruházás a munkahelyteremtésen túl sokat tud hozzátenni egy település fejlesztéséhez. A politikus úgy fogalmazott, ezért ütötte meg a fülét Botka László (MSZP) polgármester közelmúltban tett kijelentése, miszerint "Szegednek az a szerencséje, hogy nincs nagy ipara". A konzervatív politikai közösség és a szegedi városvezetés között család- és társadalompolitikai kérdésekben jelentős különbség van – jelezte Varga Mihály. 

A miniszter közölte: egyes települések esetében kérdéses, hogy a kormány és az önkormányzatok között a Modern városok program keretében kötött megállapodás mennyire nyugodott a helyi gazdasági, társadalmi szereplők konszenzusán. A fejlesztési elképzelések "nincsenek kőbe vésve", ezért a kormány nyitott arra, hogy ha új szempontok merülnek föl, újrakezdje az egyeztetést - tette hozzá. 

Varga Mihály leszögezte, a politika keveset tud hozzátenni a gazdasági tendenciákhoz, ugyanakkor jelentősen képes rontani egy gazdaság lehetőségeit. 2002-ben az euróbevezetés várományosai voltunk, 2008-ban elsőként - még Görögországot is megelőzve - kértünk nemzetközi segítséget – emlékeztetett. 2010-ben a kormány az EU és az IMF megszorító javaslatai helyett saját programot kezdett megvalósítani. Sikerült bebizonyítani, hogy az IMF-től eltérő pályán is lehet sikeres egy ország - hangsúlyozta a politikus, aki az egyik legkomolyabb eredmények azt nevezte, hogy a közbizalom tartós maradt a gazdaságpolitika mögött. A legjobb gazdaságpolitika sem ér egy fabatkát sem, ha a makroszámok jók, de az emberek nem élnek jobban – jelentette ki Varga Mihály. 

A 2010-es 3,7 millióval szemben ma 4,5 millió embernek van munkája. 3,6 százalékos a munkanélküliség, és szeretnénk elérni a cseh szintet, az 1,9 százalékot – tudatta a miniszter. A foglalkoztatási ráta 69,5 százalék. Ennek növelésére a női foglalkoztatás ösztönzésével, a nyugdíjasok munkaerőpiacra visszavezetésével, a fiatalok számára szervezett célzott képzésekkel és a célzott ipartelepítéssel, gazdaságfejlesztéssel lát lehetőséget a politikus. 

Kővári Árpád, a Fidesz által az önkormányzati választásra készített Szeged 2030 program koordinátora közölte: a kezdeményezéshez negyven anyag érkezett, ezeket egy szerkesztőbizottság önti egységes formába. Ezt témakörönként szekciókon belül egyeztetik, majd vitanapon, illetve az önkormányzati képviselőjelöltek által mutatják be a szegedieknek. A programon belül az egyik kulcs Szeged gazdaságának fejlesztése, annak érdekében, hogy a város a jelenlegi "szinte vegetációs állapotból" kitörjön – hangsúlyozta Kővári Árpád.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ