Cropped landscape
Kultúra
Tarlós István kiharcolta – itt a nagy bejelentés a tao-támogatások megszüntetése után
2019-01-2812:19
Politikai megállapodás jött létre a kormány és a főváros között a fővárosi fenntartású színházak támogatásáról – jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Tarlós István főpolgármesterrel közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján.  
Gulyás Gergely úgy fogalmazott, Tarlós István főpolgármester azt harcolta ki, hogy az eddig tao-támogatásnál magasabb, fix összegű előadóművészeti támogatást fognak kapni a fővárosi színházak, az összeg 3 és fél milliárd forint lesz.

A 3 és fél milliárd forint elosztásáról politikai értelemben főpolgármester úr dönthet és a kormány ennek megfelelő tartalommal fogja a támogatásokat kiosztani 
– közölte a miniszter. 

Hozzátette: 2017-ben a befogadott tao-támogatás, a Fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő, az előadóművészeti törvény szerint fenntartói megállapodással rendelkező tizenegy színház esetében összesen valamivel kevesebb, mint 2,6 milliárd forint volt, 2018-ben ez az összeg körülbelül 3,3 milliárd forint volt, ehhez képest most 3,5 milliárd forint elosztásáról a főváros szabadon rendelkezik. 

Gulyás Gergely egyértelműnek nevezte, hogy Budapesten rendeződött a tao megszüntetésének kérdése. 

Megszüntettük a visszaéléseket, ugyanakkor ez nem jár azzal, hogy a színházak kevesebb forráshoz juthatnának, sőt Tarlós István kiállásának köszönhetően több támogatáshoz fognak jutni egy világos átlátható és szabályozott rendszerben 
– jelentette ki a tárcavezető. 

Tarlós István a sajtótájékoztatón a politikai megállapodásért köszönetet mondott Gulyás Gergelynek és Fekete Péter államtitkárnak. A városvezető közölte, a 3,5 milliárdos támogatást a kormány garantálta, és addig marad a helyén, amíg ez a garancia érvényes.

Nem pénzt osztunk, hanem feladatot. Ki tudná jobban, hogy mi a fővárosi színházak feladata, mint a fenntartó, a főváros? 
– erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára beszélt. Fekete Péter közlése szerint a tárca el fogja fogadni a főváros pénzelosztási javaslatait. 

ECHO TV - A nemzet hangja 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ