Cropped landscape
Gazdaság
Idén új hitelprogram indulhat az agrárvállalkozások fejlesztésére
2019-01-2315:55
Új kamattámogatási hitelprogram indítását tervezi idén az agrártárca a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseinek és beruházásainak segítésére - mondta Nagy István agrárminiszter szerdán, az idei AGROmashEXPO és Agrárgépshow szakkiállításon a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. 
A miniszter megnyitó beszédében elmondta, hogy 2019 az építkezés évének tekinthető, a fejlődést a vidékfejlesztési program által már megítélt 620 milliárd beruházási támogatás ösztönzi. Ugyanakkor a tárcavezető szerint az ágazat versenyképességének javítása nemcsak a beruházásokon múlik, ezért készítették elő azt a törvénycsomagot, amelynek köszönhetően idén érdemben gyorsulhat az osztatlan közös földtulajdon felszámolása. Többek között idén megkezdi működését Nemzeti Öntözési Központ, de 2019-ben fontos feladat lesz a Digitális Agrárstratégia elfogadása is - tette hozzá. 

Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (Megfosz) elnöke kiemelte, hogy a Hungexpo és a szövetség közötti többéves megállapodásnak köszönhetően mintegy 35 ezer négyzetméteren mutatkozhatnak be az ágazati szereplők a szerdától szombatig tartó szakkiállításon.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ