Cropped landscape
Gazdaság
Nagy István: Soha nem látott építkezés következik az agráriumban
2019-01-2206:15
Soha nem látott építkezés következik az agráriumban, a Vidékfejlesztési program beruházásai megvalósítási szakaszba érnek, feláll az öntözési ügynökség, és nekikezdenek az osztatlan közös földtulajdon csökkentésének - mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Nagy István agrárminiszter.
A napilap keddi számában megjelent interjúban a miniszter hangsúlyozta: 2019 az épülés éve, hiszen a vidékfejlesztési forrásokból épülő beruházások és mindazon pályázatok, amelyek eredményesek voltak, az idén megvalósulhatnak.

Nagy István felidézte, hogy korszakváltást jelent a magyar vízgazdálkodásban az öntözési ügynökség felállítása. A Belügyminisztériummal megosztják a feladatokat, ott marad a vízügyi igazgatás, minden olyan infrastrukturális beruházás, amelynek eredményeként a víz eljut a termőföld széléig, az öntözési ügynökség pedig azért felel, hogy csatornából kerüljön a termőföldre a víz.

Az öntözési ügynökség huszonöt munkatárssal működik majd, és több háttérintézmény is segíti - közölte.

A hatékony gazdálkodást sok helyen gátló osztatlan közös föltulajdonok megszüntetését kiegészítették a speciális "agráröröklés" szabályozásával is, a földjogi szabályok átalakításával pedig a visszaélésekre lehetőséget adó kiskapukat szeretnék bezárni.

Nagy István arról is beszélt, hogy rendezni kell az őstermelői kérdéskört, de ez rendkívül érzékeny téma, amely sokakat érint. Ma külön őstermelői igazolványuk van a családtagoknak, amely elsősorban nem az eredményes gazdálkodást, hanem az adókedvezmények kihasználását segíti. Sokkal egyszerűbb volna, ha ezt meg lehetne oldani azzal, hogy ahány őstermelő van egy családban, mindnyájan egy családi gazdaságba tartozzanak. Azt kell elmagyarázniuk, hogy ezzel az átalakítással nem járnak rosszabbul a gazdák - olvasható a Világgazdaságban.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ