Ott tartunk, hogy környezetemben egyre többen vonják kétségbe a közgazdaságtan tudományos jellegét azon szakértők miatt, akik életükben még egy adatot sem találtak el a magyar gazdaságról szóló előrejelzéseikben. Különösen igaz az ezotériába hajló okoskodás olyan időszakokra, amikor nemzeti kormány próbálja kirángatni a balliberálisok által előidézett csődhelyzetből az országot. 
 
A valóban nehéz feladatot azonnal lehetetlennek nyilvánították a béljóslás bajnokai 2010-ben is, amikor kiütéses vereséget szenvedtek az ükunokáinkat is eladósító elvtársaik. Közölték, hogy Orbán Viktor és Matolcsy György elképzelései eleve megvalósíthatatlanok, az IMF-hitelt nem lehet visszafizetni idő előtt, megszorítások nélkül nem lesz kilábalás, a gazdasági növekedés lehetetlen alacsony infláció és munkanélküliség mellett, a jegybanki alapkamatot nem szabad csökkenteni, a különadók miatt elmenekülnek majd a multik, és ha nem hallgat rájuk a kormány, akkor itt a világvége. 
 
Ehhez képest ma az a helyzet, hogy közel nyolcszázezer új munkahely létesült a beígért egymillióból, a béljósoknak folyamatosan felfelé kell korrigálniuk növekedési számaikat, alig van infláció, és kiveszett a politikai szótárból a megszorítás kifejezés. Több mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás-minimálbér, kisebb a szegénység, folyamatosan nő a lakossági fogyasztás. Csökkent az államadósság, és a szerkezete is sokkal kedvezőbb lett, kisebb benne a devizaalapú rész, és egyre nagyobb hányadot finanszíroznak belőle maguk a magyarok. Ha minden jól megy, akkor azt is elérjük lassan, hogy nem viszi el a teljes évi személyijövedelemadó-bevételt az adósság kamatterhe. Nincs már tehát akkora mértékben kitéve az ország a „filantróp” spekulánsok játszadozásainak, mint annak előtte. 
 
Mit mondanak erre a rettenetesen nagy eszű gazdasági szakértők? Senki ne gondolja, hogy a tények megzavarják tudományos éleslátásukat. Most az a mantra, hogy jó, jó, de mindez csak és kizárólag az uniós forrásoknak köszönhető, és egyébként is fenntarthatatlan. Minden évben azt kérdezik a dicséretre méltó eredményeket látva: Rendben, de mi lesz jövőre? Az lesz, nagyon ideges piaci szakértő urak és hölgyek, hogy majd jövőre is kitalál valami unortodox megoldást a kormány, amivel kezelni tudja a megváltozott körülmények okozta kihívásokat, önök pedig jajveszékelhetnek tovább. És az lesz, hogy mondanak majd valami blőd számot év elején, azt közben korrigálják párszor, év végén pedig fogvicsorgatva tudomásul veszik a valóságot. Ahogy eddig. 
 
Nem gondolja persze senki, hogy nincsenek kockázatok és minden a legnagyobb rendben van. Aki higgadtan, reálisan elemzi hazánk gazdasági teljesítményét, az világosan látja, hogy a felemelkedés útján éppen csak elindultunk. Ennyi időre volt szükség ahhoz, hogy a romhalmaz, amit Gyurcsány és Bajnai hagyott örökül, ismét működőképessé váljon. Ennyit bírt a magyar társadalom ennyi idő alatt elérni. Mert olyan ez, mint meglódítani a több ezer tonnás szerelvényt: az első méterekhez kell a legnagyobb erő. Éppen ezért rendkívül kártékony mindazok szakértőinek álcázott politikai ármánykodása, akik kétségbe vonják a magyar emberek heroikus erőfeszítéseit, akik karót nyelt ábrázattal próbálják ránk erőltetni nap mint nap saját rossz közérzetüket. Az pedig, hogy a jelenlegi kormányt vádolják amiatt, mert még a régióban is le vagyunk maradva bizonyos mutatók tekintetében, a cinizmus és az aljasság minősített esete. 
 
Nem a közgazdaságtan áltudomány tehát, csak sok a balliberális áltudós. De épp annyira kell komolyan venni őket, mint a jóst, aki szörnyű tragédiákat lát a jelekből, ha nem fizetünk neki eleget.

Gajdics Ottó 
Magyar Idők