Cropped landscape
Gazdaság
Kétéves bérfejlesztés jöhet az állami cégeknél
2019-01-1707:07
Megkezdődött az egyeztetés az állami közszolgáltató vállalatoknál a keresetek további felzárkóztatásának érdekében. A postánál, a vasútnál, a Volánoknál és a víziközmű-szolgáltatóknál a korábban kötött bérmegállapodás szerint öt százalékkal nőnének idén a keresetek, ám ezt a munkaerőpiaci helyzet miatt már nem tartják elégségesnek a felek, így ezzel párhuzamosan újabb megállapodás jöhet, ami a 2020-as felzárkóztatást is tartalmazhatja.
Jelentős, az idén, illetve jövőre is két számjegyű keresetemelést tartalmazó bérmegállapodás megkötését tartanák előnyösnek az állami vállalatoknál – a postánál, a vasútnál, a Volánnál, a víziközmű-szolgáltatóknál és a villamosenergia-szektorban – a szakszervezetek, valamint a munkaadók – tájékoztatták a Magyar Időket tegnap a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumán (KVKF) részt vevő szakszervezetek. 
 
Egyetértenek abban, hogy a dolgozók megtartása és a fluktuáció csökkentése érdekében a 2017-ben megkötött, három évre szóló megállapodás utolsó, idei évében átlagosan öt százaléknál nagyobb keresetemelésre van szükség. Ezért a felek újabb, a minimálbérekhez hasonló, két évre szóló bérmegállapodás megkötését tartják indokoltnak. A két számjegyű keresetfelzárkóztatás érdekében – mivel érvényben van a korábbi egyezség is – legalább ötszázalékos, de az éves bérajánlás szerint akár nyolcszázalékos emelést kell tartalmaznia az új megállapodásnak, míg 2020-ra pontos mértéket kell meghatározni – vélik. 
 
Mivel állami vállalatokról van szó, a kormánynak is rá kell bólintania a munkáltatók és munkavállalók javaslatára, ugyanis az évente legalább tíz-tíz százalékos emeléshez szükséges bérköltség biztosításához költségvetési kompenzációra is szükség lehet. Az emelés mértéke munkakörönként eltérne, a differenciálásba a korábbiaknál nagyobb beleszólást szeretnének a szakszervezetek. 
 
A munkáltatók és a szakszervezetek sikeresnek tartották a 2019-ig érvényes, átlagosan harmincszázalékos keresetemelést magában foglaló megállapodást, mivel az érintett állami vállalatoknál sikerült megállítani az elvándorlást. Ugyanakkor új munkaerő toborzására is szükség van azok helyére, akik nyugdíjba mennek. A tárgyalások a következő hetekben a kormányzati oldal részvételével folytatódnak, és ha az egyeztetések elhúzódnak, a munkavállalók januárig visszamenőleg megkapják majd az emelést. A KVKF – mint a szociális párbeszéd új érdekegyeztető fóruma – tavaly alakult, ám működését tegnap kezdte. Résztvevői a közszolgáltatók szakszervezetei, a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége, valamint a kormány.

Ma döntenek az Audi újabb ajánlatáról 

A korábbi bérajánlattal csaknem azonos mértékű, két év alatt mintegy húszszázalékos béremelésre tett javaslatot szerdán az Audi Hungária Zrt., ezt egészítették ki újabb tartalmi elemekkel – közölte a cég a távirati irodával. A vállalatvezetés szerint a jelenlegi bérszínvonal és a fizetésemelésre tett csomag versenyképes és az egyik legkiemelkedőbb Magyarországon, törekszenek megfelelő egyezséget kötni. A győri gyár Audi Hungária Független Szakszervezete azt közölte, hogy az új javaslatot a mai napon értékeli a hétfőn felállított sztrájkbizottság. Eddig azért nem fogadták el a cég ajánlatait, mert szerintük az elért árbevételből nálunk fordítja a legkevesebbet a bérekre az Audi.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ