Cropped landscape
Gazdaság
Halász János: Ha az ellenzéken múlna, otthonteremtési program és építőipari bővülés sem lenne
2019-01-1512:09
Az otthonteremtési program és a gazdaságpolitika beindította a magyar építőipart, azonban ha az ellenzéken múlna, sem otthonteremtési program, sem építőipari növekedés nem lenne - mondta a Fidesz-frakció szóvivője kedden Budapesten újságíróknak, miután a Központi Statisztikai Hivatal közzétette: az építőipar termelése 27,3 százalékkal nőtt tavaly novemberben.
Halász János közölte: az ellenzéki pártok nem támogatták a kormány otthonteremtési programját, nem szavazták meg sem a csokot, sem az otthonteremtésre szánt forrásokat, sem a csökkentett lakásáfát. Pedig ezekkel az elmúlt években gyakorlatilag megduplázódott a lakásépítések száma - jelezte.

A baloldal - ahogyan kormányzása alatt tette - ha tehetné, most is magára hagyná a családokat az otthonteremtésben - mondta a fideszes politikus, hozzátéve: Gyurcsány és a szocialisták megszüntettek minden otthonteremtési támogatást, amivel nemcsak megdrágították, hanem teljesen kiszámíthatatlanná és kockázatossá tették az otthonteremtést.

Halász János azt mondta: az ellenzéki pártok folyamatosan támadják azt a gazdaságpolitikát, amelynek köszönhetően beindultak az egyéb építőipari beruházások is, hiszen országszerte nemcsak lakás-, hanem munkahelyteremtő beruházások is zajlanak, ipari, kereskedelmi épületek jönnek létre, valamint út-, vasút- és közműépítések, egészségügyi és egyéb közösségi beruházások folynak.
ECHO TV - A nemzet hangja / MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ