Cropped landscape
Gazdaság
Csökkentek az ágazati visszaélések
2019-01-1509:34
Az ellenőrzött vállalkozások 70 százaléka követett el valamilyen, foglalkoztatással összefüggő szabálytalanságot tavaly az első három negyedévben a Pénzügyminisztérium foglalkoztatásfelügyeleti főosztályának jelentése szerint. A legtöbb érintett dolgozó továbbra is az építőipar alkalmazottja. A visszaélések a vendéglátás kivételével minden ágazatban csökkentek valamelyest.
Továbbra is az építőiparban kimagasló a feketén foglalkoztatás, tavaly az első három negyedévben az ágazatban nagyjából változatlan maradt a szabálytalanul alkalmazott munkavállalók száma az ellenőrzött cégeknél.
 
Kedvező, hogy a visszaélések a mezőgazdaságban csökkentek, ugyanakkor a vendéglátásban némileg emelkedtek – derül ki a Pénzügyminisztérium foglalkoztatásfelügyeleti főosztályának jelentéséből.

A hatóságok tavaly az ellenőrzött munkáltatók 70 százalékánál találtak valamilyen, munkaviszonnyal kapcsolatos szabálytalanságot, ami némi csökkenést jelez 2017 azonos időszakához képest. A szabálytalanságok döntő többsége nem vont maga után munkaügyi bírságot, ám így is mintegy 405 millió forint büntetést szabtak ki a hatóságok.
 
Kedvező, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum tavalyihoz hasonló újabb, jelentős emelése miatt nem nőtt a kötelező legkisebb keresetekkel kapcsolatos visszaélések száma.
 
A szabálytalanságok közül továbbra is meghatározó a feketén foglalkoztatás, ugyanakkor itt is csökkenést mutat az érintettek száma, az csak a vendéglátásban és az építőiparban emelkedett.
 
A feketén foglalkoztatással kapcsolatban továbbra is megállapítható, hogy a bejelentés elmulasztása a leggyakoribb szabálytalanság, amely a klasszikus munkaviszony és az egyszerűsített foglalkoztatás keretein belül egyaránt előfordul.
 
A bejelentéssel kapcsolatos visszaélésekre adott leggyakoribb munkáltatói indokok közé tartozik a próbamunka, a könyvelő mulasztása vagy akár az adminisztrációs hibára hivatkozás. Szintén gyakori visszaélés, hogy az alkalmazott részmunkaidőre van bejelentve, miközben teljes munkaidőben dolgozik.
 
Növekedett a munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos szabálytalanságok száma, ám az emelkedés nem drasztikus. Ezek a jogsértések jellemzően a feldolgozóipar és a gépipar területein fordulnak elő, azokon a munkahelyeken, ahol hiány van a képzett munkaerőből.
 
A leggyakoribb szabálytalanság a munkaidő-beosztás hiánya, amelynek hátterében egyrészt a jogszabályok hiányos ismerete, másrészt a rendkívüli munkavégzés leplezésére irányuló szándék áll.
 
Szintén sokakat érintett a munkaidőkeret esetén a kezdő és befejező időpont írásbeli meghatározásának elmaradása, ami ellenőrizhetetlenné teszi ­például a rendkívüli munkavégzést.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ