Cropped landscape
Sport
Meggyűlt Szalayék baja a sziklákkal
2019-01-1015:23
Szinte a teljes mezőny nehéz versenynapot zárt a Dakaron, a címvédő Sainz beleesett egy gödörbe, és ezzel több mint 3 órát veszített. A Szalay - Bunkoczi párosnak is akadtak problémái. A magyar ralisoknak háromszor is meggyűlt a bajuk a sziklákkal, azonban összetettben így is a 28. helyen állnak.
Van mit javítani az autón az Opel Dakar Team szerelőinek, hiszen kemény megpróbáltatásokon ment végig a Grandland X a Dakar-rali harmadik szakaszán. Először egy dűne tetején akadt fent az autó egy sziklán, annak kiásása pedig komoly időveszteséggel járt. Ezt követően egy éles kő vágta ki a bal hátsó abroncsot, így Szalayéknak kereket kellett cserélniük. Az igazi nehézség azonban ezután érkezett, a porban nem láttak egy sziklát, ami kiütötte az első futóművüket. A célba érés azonban sikerült számukra, ráadásul a 41. helyen, ezzel pedig összetettben a 28. helyen állnak. Az élen lévőket sem kímélte a szakasz, a címvédő Carlos Sainz három és fél órás hátrányba került összetettben. Az első helyen a Minivel versenyző Peterhansel- Castera páros végzett. Összetettben pedig a Nasszer al-Attijah - Matthieu Baumel kettőse áll az első helyen. Ma egy maratoni szakasszal folytatódik a verseny.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ