Cropped landscape
Gazdaság
Európában is kiemelkedő a nyugdíjasokat érintő új szabályozás
2019-01-1007:44
A 2019. január elseje óta élő kedvező adóváltozások lehetővé teszik, hogy azok a nyugdíjasok, akiknek az egészségi állapota megengedi és szándékukban is áll, azok mindenképpen van lehetőségük visszatérni a munkaerőpiacra. Erről Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára beszélt az ECHO TV Jó reggelt! című műsorának csütörtöki adásában. A miniszterhelyettes szerint Európában is egyedülálló a mostani, a nyugdíjas munkavállalókat kedvezőbb helyzetbe hozó szabályozás.
A jövőben a nyugdíjas munkavállalónak nem kell járulékot fizetnie. A gyakorlatban – Tállai András ismertetése szerint – arról van szó, hogy eddig 100 forintból megkapott 71 forintot, most az új szabály szerint 85 forintot fog megkapni, hiszen csak a 15 százalék szja-t kell megfizetnie. Hozzátette: 
a munkáltató is nagyon kedvező helyzetbe kerül, hiszen a nyugdíjas munkavállalók után nem kell megfizetnie a 19,5 százalékos járulékot.
Tállai András felhívta rá a figyelmet, 2010 óta annyira megváltozott a munkaerőpiaci helyzet, hogy mostanra szinte minden ágazatban jelentkezik a munkaerőhiány, ennek kezelése érdekében a kormány tesz is lépéseket és pont ilyen például a nyugdíjas munkavállalók kedvezőbb helyzetbe hozása.

A parlamenti államtitkár megerősítette, hogy a kedvezmények azokra a nyugdíjasokra is vonatkoznak, akik részmunkaidőt vállalnak, vagyis a csökkentett jövedelem esetében sem kell járulékot fizetnie sem a munkavállalónak, sem pedig a munkáltatónak.

A politikus nem titkolt célnak nevezte azt is, hogy olyan tapasztalt nyugdíjasok álljanak ismét munkába, akik a fiatal generációnak át tudják adni a tapasztalataikat. 

Ez a változás Európában is kiemelkedő, hiszen hasonló kedvező szabályozás más európai országokban nem igazán tapasztalható 
– közölte a miniszterhelyettes.

Teljes beszélgetés
ECHO TV – A nemzet hangja – Jó reggelt!
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ