Cropped landscape
Gazdaság
Megkezdődött a Tesla kínai gyárának építése
2019-01-0711:13
Az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla cég megkezdte az Egyesült Államokon kívüli első gyárának építését Kínában hétfőn.
A Tesla júliusban állapodott meg a sanghaji hatóságokkal arról, hogy ott építi fel első elektromos autókat gyártó üzemét az Egyesült Államokon kívül. A beruházás értéke mintegy 2 milliárd dollár, az üzem, amikor már teljes kapacitással működik, évi 500 ezer autót gyárt majd.
    
Sanghajban a Tesla tömegterméknek szánt Model 3 autóját állítják majd elő, tervek szerint a termelés már az idei év végére beindulhat.
    
A kínai Tesla-gyár abból a szempontból is az első, hogy először jött létre autógyár az ázsiai országban 100 százalékban külföldi tulajdonrészesedéssel.
    
Sanghaj ipari körzetében a Tesla 864,8 ezer négyzetméternyi területet vásárolt meg októberben, amit 50 évre kapott meg hasznosításra.
    
Az amerikai-kínai kereskedelmi viszály elmérgesedése kényszerítette ki a döntést a Teslánál arról, hogy gyárat létesítsen az ázsiai országban. A kínai kormánynak az a döntése, hogy 25 százalékról 40 százalékra emelte az amerikai autók vámtételét - válaszul a washingtoni kormány vámemelésére -, ugyanis éppen a Teslát érintette a legérzékenyebben, tekintettel arra, hogy nem rendelkezik helyi gyártással és nem folytat együttműködést helyi partnerrel sem.
    
Azóta a helyzet annyiban változott, hogy a múlt év végén Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy 2019. január elsejétől kilencven napra felfüggesztik a pótvámok kivetését a kínai importcikkekre, hogy ezzel is lehetőséget adjanak a kereskedelmi tárgyalások folytatására.
    
Kína válaszul jelezte, hogy ugyancsak január elsejétől 90 napra felfüggeszti a megemelt importvám kivetését 126 milliárd dollár értékű amerikai gépjármű és járműalkatrész behozatalára. Az intézkedéssel az importvám 40 százalékról átmenetileg 15 százalékra csökken.
     
Kínán belül éppen azért esett Sanghajra a Tesla választása, mert az ázsiai országban itt a legtöbb elektromos autó, 2017 végén 165 ezer ilyen járművet tartottak nyilván.
    
Kínában rohamosan növekszik a teljesen elektromos, valamint a hálózatról is tölthető (plug-in) hibrid, összefoglaló nevükön "új energia járművek" (new-energy vehicles, NEV) értékesítése még az egyébként lassuló autópiaci forgalom közepette is. A NEV-értékesítés az idei első tizenegy hónapban 68 százalékkal, 1,03 millióra nőtt.
    
A november végéig tartó 11 hónapban Kínában 25,42 millió új autót adtak el, ami 1,7 százalék csökkenés 2017 azonos időszakához képest. A tavalyi év első 11 hónapjában 25,33 millió autót gyártottak Kínában, 2,6 százalékkal kevesebbet éves összevetésben.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ