Cropped landscape
Sport
Vasárnap startol a Dakar-rali
2019-01-0219:19
Január hatodikán kezdődik a Dakar tereprali verseny, amit ezúttal ismét Dél-Amerikában rendeznek meg, ezúttal kizárólag Peru lesz a házigazda. A mezőnyben ezúttal is ott lesz a Szalay Balázs-Bunkóczi László páros is. 
5000 kilométer, 10 szakasz, mindezt 11 nap alatt. Ez az idei Dakar-rali menetrendje, a versenyt ezúttal Peruban rendezik, ahol szinte végig dűnék között hajtanak majd a versenyzők. Szalay Balázs már 14. dakarjára készül.
Nagyon átgondoltam, hogy mi is lehet a mi célunk, de mindenképpen az a cél, hogy az első 20-ban ott legyünk. Az autónk is elég jó most, igazából egy jó sofőr kell és akkor minden összejön
- nyilatkozta Szalay az Echo Televízió stábjának.
 
Szalay szerint a felkészülés remekül sikerült, így az alapok megvannak a tavalyi fiaskó javítására.
Kijavítottuk az autót, elég sokat dolgoztak a fiúk rajta, és Türkmenisztánban tudtuk ezt letesztelni, ott teljesen jól működött, már nem voltak melegedési, meg semmilyen problémáink. Tényleg meleg volt, nyár volt még szeptember, úgyhogy a türkmén sivatag is elég jó teszt volt
- tette hozzá Szalay.
 
A 41. Dakar-rali mezőnye január 6-án startol Limában, és oda is ér majd célba január 17-én. 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ